2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Vízilabda EB: a kapitány döntőbejutást vár

Kemény Dénes arra számít, hogy a magyar férfi vízilabda-válogatott a vasárnap kezdődő zágrábi Európa-bajnokságon csoportjából bekerül az elődöntőbe.
2010. augusztus 25. szerda 13:10 - HírExtra
Az olimpiai bajnoki címvédő együttes szövetségi kapitánya erről szerdán beszélt a Margitszigeten azt követően, hogy csapata a sajtó számára nyilvános edzést tartott a Széchy-uszoda medencéjében.
"Előreléptünk az utóbbi tíz napban, motiváltabbak lettünk, s olyan állapotban vagyunk, hogy képesek vagyunk bárkit megverni - jelentette ki Kemény Dénes. - Ehhez persze az is kell, hogy elkerüljük a banális hibákat, amelyeket a felkészülési meccseken elkövettünk. Az Eb-n minden csoportmérkőzés jelentős, a lényeg, hogy egyet se veszítsünk el, akkor egyenesen benn vagyunk a legjobb négy között, ott meg majd meglátjuk, hogyan tovább."

A pénteki útrakelés előtt a szakvezető 16 játékosnak vezényelt tréninget, amelyen részt vett a bővebb keret három tagja is, a horvátországi kontinensbajnokságon viszont csak 13 játékos szerepelhet.
Ott volt a gyakorláson a magyar nemzeti együttes által megnyert hétvégi Vodafone Kupáról még hiányzó Biros Péter csapatkapitány is, aki elmondta, hogy gyakorlatilag teljesen kigyógyult a gyaníthatóan allergiás megbetegedéséből, s nincs akadálya zágrábi játékának.

Kemény Dénes segítője, a válogatottságtól már visszavonult, de ősztől klubszinten változatlanul Olaszországban, a Pro Reccónál pólózó háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor nem vállalkozott jóslásra az Eb-t illetően, azt viszont leszögezte, hogy az utóbbi időben sokat javult a válogatott.

"Remélem, még tovább is tudunk javulni" - tette hozzá.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását