2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Zsugorodott a lízingpiac

A lízingpiacon az idén az első félévben a finanszírozott összeg 27 százalékkal 142,7 milliárd forintra, a szerződésszám pedig 29 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
2010. augusztus 23. hétfő 13:40 - HírExtra
A második negyedévben ugyanakkor már 70.380 milliárdról 72.368 milliárd forintra nőtt az előző negyedévhez képest a kihelyezett összeg. A Lízingszövetség közleménye szerint a második negyedévében 27 százalékos visszaesést regisztráltak a finanszírozásban, és 24 százalékkal csökkent a szerződésszám is az előző év hasonló időszakához képest. A lízingpiaci szegmensek közül továbbra is a lakás- és ingatlan a legsérülékenyebb, a devizahitelezés beszüntetése tovább súlyosbította az ingatlanpiac helyzetét.

A Lízingszövetség szerint ezzel együtt javult a lízingpiaci szereplők bruttó hazai termék (GDP) és a beruházásokkal kapcsolatos várakozása, amely a társasági adó csökkenése és az egykulcsos személyi jövedelemadó tervezett bevezetésének köszönhető. Az új kihelyezésekkel kapcsolatban továbbra is enyhe csökkenésre számít a szakma, de ennek mértéke mérséklődni látszik.

A válság előtt a lízingpiac teljes kihelyezett kötésállománya 1.200 milliárd forint volt, a szövetség előrejelzései szerint erre az állapotra való visszatérés 2013 után várható - hangsúlyozta a Lízingszövetség elnöke.

A visszaesés ellenére eddig nem tapasztalható, hogy a lízingcégek jelentős része kivonult volna a magyar piacról, de a bankadó okozta megnövekedett teher miatt kérdéses, hogy ez a folyamat milyen irányba változik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását