2024. március 29. - Auguszta

Stallone új filmje kasszasiker

Sylvester Stallone és zsoldoskülönítménye a második hétvégén is felküzdötte magát az észak-amerikai kasszasikerlista csúcsára a The Expendables című akciófilmmel.
2010. augusztus 23. hétfő 09:19 - HírExtra
Ez a hétvége azonban könnyebb menet volt, mint az előző: a veterán akciósztárokat felvonultató mozi már 16,5 millió dolláros (3,6 milliárd forintos) bevétellel bevette a boxoffice-lista csúcsát. A bemutatása óta eltelt tíz nap alatt a régi vágású, tesztoszteron-fűtötte produkció összesen mintegy 65 millió dollárt (14 milliárd forintot) keresett az Egyesült Államok és Kanada filmszínházaiban.

A vállalkozás Stallone igazi szívügye volt: részben a forgatókönyv is az ő munkája, de a főszerep mellett a rendezést is magára vállalta. A 85 millió dollárból (18,6 milliárd forintból) forgatott film akciócsapata olyan húzónevekből állt össze, mint Jason Statham, Dolph Lundgren vagy Jet Li. De sok rajongót vonz Arnold Schwarzenegger és Bruce Willis vendégszereplése is.

A hétvégi lista második helyét az Alkonyat-paródiának szánt Vampires Suck foglalta el 12,2 millió dolláros (2,67 milliárd forintos) jegyeladással, alig valamivel maga mögé szorítva Julia Roberts Eat Pray Love című, 12 millió dollárt (2,63 milliárd forintot) kereső románcát. A negyedik helyet a Lottery Ticket című vígjáték csípte el 11,1 millió dolláros (2,4 milliárd forintos) bevétettel, az ötödik pedig 10,1 millió dollárral (2,2 milliárd forinttal) Will Ferrell és Mark Wahlberg Pancser Police című komédiája lett.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását