2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Britney újra sínen van

Úgy látszik, Britney Spears (28) túljutott az életét övező válságon. Már megjárta a poklot is, hiszen még három éve alkoholelvonóra kellett vonulnia, majd később Kevin Federline-tól való válásától volt hangos a világsajtó.Azonban mindez már a múlté, és most végre új életet kezdett.
2010. augusztus 16. hétfő 11:18 - HírExtra
Néhány hete még letoplisodva, zsíros hajjal, kritikán aluli ruhákban rótta az utcát. Azonban bátran kijelenthetjük, hogy mindez már a múlté.A napokban készült képek ezt bizonyítják, ahol nyoma sincs megrázkódtatásnak.

A popsztár akkori problémáit mértéktelen evésbe fojtotta, ezért még most is dupla annyi súlyt nyom, mint fénykorában. Bár ez mit sem számít, hiszen most láthatóan boldog. Korábbi menedzserével, Jason Trawickkel kiegyensúlyozott kapcsolatban élnek, ráadásul még megrekedt karrierje is felfelé ível.

A férfi számos áldozatot tett már a sztárért. Miatta képes volt a munkájáról is lemondani, hogy elkerüljék a konfliktusokat. Bár a jelek szerint a háttérből azért még mindig menedzseri Britneyt. A fiatal dívá, néhány évvel ezelőtt nem volt ilyen higgadt. Nemegyszer bugyi nélkül fotózták, ám amióta apja megtiltotta neki, jó kislányhoz méltóan még melltartót is vesz pólója alá. A hajára is ügyel, ezért odafigyel arra, hogy a hajpótlás miatt kikopaszodott rész ne látszódjon a fején.

Az egyik bennfentes szerint Britney boldog, és jó látni, hogy végre egyenesbe került. A szerettei ezért szurkoltak neki. A Glee című sorozatban szerepet kapott, és mindennapi elfoglaltságként stúdióba jár, ahol legújabb lemezét veszi föl.

Forrás: Blikk/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását