2019. július 20. - Illés

A kétfarkú kutya csóvája - interjú a párt mindenesével

Résen volt a kétfarkú kutya. Épp csak kikerültek az önkormányzati választás táblái, a jópofa eb máris telenyalta mókás plakátokkal. A magyar vicces párt most komolyan gondolja, erről beszélt a HírExtrának Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt mindenese.
2010. augusztus 10. kedd 12:12 - Páczai Tamás
Minek köszönhető, hogy elsőként kezdtétek meg a kampányt az önkormányzati választásokra?

Úgy alakult, hogy viszonylag későn, körülbelül két hete találtam ki, hogy induljunk a választáson. Tíz napja kezdtük el szervezni a kampányt, de eddig szerencsésen alakult minden. A semmiből lett körülbelül száz aktivistánk, ráadásul még egy titkárnőt is beszereztünk. Sikerült egy szervezetet kialakítanunk, úgy tűnik tehát, hogy a vicces külcsín alatt felépítettük a rendszert és megpróbáljuk összeszedni a szükséges mennyiségű kopogtatócédulát.

Most kerültek ki a fővárosba a farostlapok és úgy gondoltuk, hogy a többi párttal szemben az a legjobb lehetőségünk, ha beelőzzük őket. Tízezer forintot költöttünk erre, ebből kiplakátoltuk az Andrássy utat és a körút egyes részeit. Azt beszéltük, hogy fekete-fehér plakátjaink feltűnőbbek, mint a drága, szines plakátcsodák.

Tavasszal az izlandi viccespárt nyerte a főváros, Reykjavik főpolgármesterségéért folytatott harcot. Mennyiben merítettetek ötletet az északi ország politikai életéből?

Részlet az MKKP részletes gazdasági programjából:
Gazdasági programunk két fő pillére az általános és teljes adócsökkentés, valamint a sör ingyenessé tétele a teljes magyar lakosság és határon túli magyarok számára.

E két intézkedés szakértőink és a médiánk szerint olyan hatalmas összegeket szabadít fel a gazdaságban, amiből az MKKP programja maradéktalanul megvalósítható, legyen szó akár az űrrepülőtér megépítéséről, akár az alanyi jogon járó évi plusz 99 nap fedezetéről. Ha netán világgazdasági hatások, természeti katasztrófák, vagy bárki más miatt egyéb anyagi források bevonására lenne szükség, azt az adócsökkentés részleges kiterjesztéséből, valamint az örök élet meghosszabbításából fedezzük.

Forrás: www.mkkp.hu
Közrejátszottak az izlandi események, akkoriban sokan mondták, hogy itthon is érdemes lenne megpróbálni. Én a 2006-os választások óta gondolkodom a markánsabb társadalmi szerepvállaláson. A legnagyobb gond ezzel az, hogy egyelőre kutyákat nem lehet jelölni ezekre a tisztségekre.

Az országgyűlési választásokon körzetekben, nem városokban lehet indulni, az országos lista állításához legalább nyolcvan ember szükséges. Ezt akkoriban még nem mertem bevállalni, mert nehezen találok annyi embert, akit „be mernék vállalni”.

Az önkormányzati választásokon viszont más a helyzet, itt lehet városonként indulni. Így Budapesten és Szegeden indítjuk jelöltjeinket.

Jelentkeztek más városokból is, hogy szívesen mérettetnék meg magukat a kétfarkú zászlaja alatt, de nehéz az a fickiós kommunikáció, amit mi csinálunk, így jól megválogatom a jelölteket.

Ennyire egy személyben koordinálod a MKKP munkáját?

Szerencsére az elmúlt napokban megszerveződött a csapat, így ki tudtuk osztani a feladatokat, a többiekkel megbeszéljük az aktuális teendőket. De a koordinációs munka nagy részét még mindig én végzem, ami száz ember esetében már egyre nehezebb. A múlt héten tartott találkozónkon kiderült, hogy az önként csatlakozók komolyan veszik a kampányt, ezért elmondható, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt komolyan veszi az önkormányzati választásokat.

Komolyan hülyéskedtek?

A kritika ráfér a mostani politikai életre, valamint az is, hogy önkéntelenül, ne csak kínunkban nevessünk a történéseken. Van egyfajta protest jellege is a dolognak. Létezik ugyanis egy komoly réteg az országban, aki nem megy el szavazni. Nem azért, mert nem érdekli őket a közélet, hanem mert rossz véleménnyel vannak a politikai palettáról. Eddig csak az volt a lehetőségük, hogy nem mentek el szavazni, vagy pöcsöt rajzoltak a szavazólapra. Ennek a rétegnek szeretnénk alternatívát kínálni.

A farostlemezeken Schmuck Andor nevét láttam a plakátjaitok mellett. Közösen kampányoltok?

Nem, valószínüleg utánunk ragasztotta ki. A többi párttal nem akarunk foglalkozni, szeretnénk megmaradni ebben az általános jellegű „undor-kommunikációban”.Magyarországon nagyon sok esetben nem valami mellett, hanem valami ellen szavaznak az emberek, ezért ha valakit kritizálnak, akkor az emberek többsége egyből tudja, hogy melyik oldalra rakja az illető embert vagy pártot.



Mondhatni teljesen politikamentesen politizáltok?

A többi párt programja annyira más dimenziókban van, hogy nem tudnánk egymással mit kezdeni. Ők nem kampányolnak ingyensörrel vagy teljes adómentességgel, így esélyük sincs.

Milyen eseményekre, performanszokra számíthatunk tőletek?

Lesz egy nagygyűlésünk valószínűleg a Kossuth téren, augusztus 28-án, szombaton. Itt bemutatjuk jelöltjeinket és programunkat. Várhatóan a testvérpártunk (Ganomédeszi Galaktokolonialista Párt) nevében tiszteletét teszi nálunk egyik képviselőjük, Ganomédeszi Gondolatolvasó Nyálkagomba, aki kampányolni fog mellettünk.

Ezenkívül lesz kampánydalunk meg jutyubos videók. A tökéletes virágkőletétel is szerepel a programban, de a körúton felépítendő csatornahálózat alapkövének ünnepélyes letétele is a terveink között szerepel.

Augusztus 20-án a Több Technót a Parlamentben rendezvényünk lesz. Itt a DJ-k pontokba szedték követeléseiket a kormányzat felé, mi ezeket teljesíteni fogjuk.

Gondolom még alakulhatnak a programok a sponteneitás jegyében. Furcsa is lenne, ha októberig lebontva meg tudnád mondani, hogy mit fogtok csinálni, bár lehet, hogy pont ez lenne a vicces.

Két hete találtuk ki, hogy induljunk a választáson. Szerettük volna a pártot bejegyeztetni, de erre már nem volt idő. Van egy Kétfarkú Kutya egyesületünk, ennek az alapszabályát módosítottuk úgy, hogy nem vállalunk politikai szerepet, így sikerült szegedi és budapesti jelöltjeinket útnak indítani. Az OVB is nyilvántartásba vett minket; szerencsére komolyan veszik a Kétfarkú Kutyát.

Komoly eredményekre számítotok?

A politikusok minden megnyilvánulásukkal mellettünk kampányolnak és igyekszünk, hogy rajtunk se múljon. A kampánnyal és a nyilvánossággal nem lesz problémánk, viszont a kopogtatócédula gyűjtéssel meggyűlhet a bajunk. Szegeden és a VII. kerületben nem lesz problémánk, de a főpolgármester jelölt állításához szükséges harmincezer cédulát nehéz lesz összekalapozni. Pár hete még pesszimista voltam ez ügyben, de azóta folyamatosan csatlakoznak hozzánk az aktivisták, egyesek pár tízezer forintos összegekkel is támogatják a pártot, így bízok a sikerben.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását