2010. szeptember 3. - Hilda

Ökumenikus gyászszertartás

A Salvatorkirche templomban tartott központi szertartáson az áldozatok hozzátartozói mellett részt vett Christian Wulff államfő, Angela Merkel kancellár - aki megszakította szabadságát -, Norbert Lammert, a szövetségi parlament elnöke, Hannelore Kraft, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány miniszterelnöke, valamint sok más neves személyiség.
2010. július 31. szombat 13:59 - HírExtra
Az istentiszteletet az ország két fő felekezetének képviseletében katolikus papok és evangélikus lelkészek vezették. A szertartást közvetítette több televízió, és képernyőkön nézhető volt a város más templomaiban, valamint egy óriási kivetítőn a városi stadionban is, ahol néhány ezer ember gyűlt össze, jóval kevesebb, mint ahányra a hatóságok számítottak.

Az alagútnál, amelyben a tömegszerencsétlenség történt, már a gyászszertartás előtt koszorút helyeztek el a közéleti méltóságok. Ezen a helyen már közvetlenül a tragédia másnapja óta gyűlnek a gyász jelei: nagy területet borítanak be az áldozatok emlékére gyújtott gyertyák, papírra vetett gondolatok, virágok.

Az immár hagyományos Love Parade rendezvényen hatalmas pánik tört ki egy héttel ezelőtt, és az emberek agyontaposták egymást. A 18 és 38 év közötti halálos áldozatokon - köztük hét külföldi (spanyol, ausztrál, olasz, boszniai, kínai és holland) állampolgáron - kívül mintegy ötszáz sérültje is van a tragédiának.

A fesztivál rendezői és a városi hatóságok egymásra mutogatva hárítják el a felelősséget a tömegszerencsétlenségért. Adolf Sauerland, Duisburg kereszténydemokrata főpolgármestere mindeddig elutasította, hogy lemondjon, noha ezt sokan követelik. A nyilvánosságot viszont már egy ideje kerüli, és a gyászszertartáson sem vesz részt, mint ahogy távol maradt a Love Parade fő szervezője is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Időjárás
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Ön hogyan védekezik az őszre várható távhődíjemelés ellen?
Veszek egy kályhát és a kertben felaprított fákat eltüzelem.
A család összes tagját a szoba közepére állítom és együttes erővel belehelljük a lakást.
Beizzítom a gáztűzhely sütő részét és kinyitom a készülék ajtaját.
Elégetem az összes gázdíjszámlát.
Ez egy hazugság. Szerintem nem lesz távhőemelés.
Nem törődöm a rezsivel. A világ legdrasztikusabb áremelése sem látszódik meg a bankszámlámon.
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
A Top 10 magyar lány