2010. szeptember 5. - Viktor, Lőrinc

Kosárlabda EB-selejtezők: hétfőn rajt

Hétfőn Szolnokon kezdi meg az Európa-bajnoki selejtezősorozatot a férfi kosárlabda-válogatott, amely jelentősen átalakult összetételben veszi fel a harcot négy vetélytársával. Közülük Nagy-Britannával hétfőn, Bosznia-Hercegovinával jövő vasárnap, majd augusztus 20-án Macedóniával egyformán Szolnokon, míg Ukrajnával augusztus 26-án Szombathelyen találkozik a válogatott.
2010. július 29. csütörtök 16:15 - HírExtra
A csütörtöki szolnoki sajtótájékoztatón Szalay Ferenc, a város polgármestere, a szövetség (MKOSZ) elnöke kijelentette:

"Remélhetőleg az elmúlt két évihez hasonlóan kiváló hangulatban fogadhatjuk ellenfeleinket Szolnokon, illetve Szombathelyen. Jó feltételek mellett, komoly és tudatos munkát végez az együttes, amely számára a fiatalok beépítése a legfőbb cél. Két éve van a csapatnak arra, hogy bizonyítsa, helye van Európában."

Mészáros Lajos szakmai igazgató hozzátette, hogy mindenekelőtt türelemre van szükség, mert tavalyhoz képest kilenc új embert kellett beépíteni a csapatba.

"Mindenki hajtani fog, majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég az előttünk álló közel egy hónapban, melyben nyolc mérkőzés vár ránk" - közölte a szakvezető.

A csapatkapitány Fodor Márton a három szolnoki mérkőzésen igazán otthon érezheti magát, hiszen klubszinten a Szolnoki Olaj kosárlabdázója:

"Szerencsére tavaly kiharcoltuk az A divízióban maradást. Most egy újjáalakult, fiatal csapattal vágunk neki a selejtezőknek, nincs veszítenivalónk, mivel most nem lesz kieső a legfelsőbb osztályból. Azt a fiúk nevében is megígérhetem, hogy minden mérkőzésen egy hajtós, jó szellemű magyar csapat fog pályára lépni."

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy ellenfelei közül kettőt a szintén Eb-selejtezőt játszó női válogatott is Szolnokon fogad: jövő vasárnap Finnország, valamint augusztus 20-án Bulgária legjobbjait.

Valamennyi szolnoki férfi és női összecsapást ingyen tekinthetik meg a nézők. A Tiszaligeti Sportcsarnokba urnákat helyeznek ki, melyekbe mindenki saját belátása szerint dobhat be pénzt, a befolyó összeget a tavasszal árvízkárokat szenvedett családok megsegítésére fordítják.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Időjárás
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
A héten dönt az UEFA a Debrecen Európa Liga indulását illetően. Ön milyen döntést hozna?
Kizárnám a csapatot a további versengésből.
Pénzbüntetés szabnék ki és kizárnám.
Engedném, hogy induljanak, de pénzbüntetésre is kötelezném.
Nem volt ez akkora hiba, induljon a Loki.
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
A Top 10 magyar lány