2024. március 29. - Auguszta

MÁV: kinevezték az új igazgatósági tagokat

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter augusztus elsejei hatállyal kinevezte a MÁV Zrt. új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjait - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kommunikációs főosztálya szerdán.
2010. július 28. szerda 22:20 - HírExtra
A fejlesztési tárcavezető véglegesítette az új elnök vezérigazgató, Szarvas Ferenc kinevezését is. A miniszter megköszönte a távozó vezetés, Andrási Miklós és a korábbi igazgatósági, felügyelőbizottsági tagok munkáját.

A beosztásában most megerősített közgazdasági és jogi végzettségű Szarvas Ferenc 2000 óta vezeti az Államadósság Kezelő Központot, korábban a MALÉV elnöke, valamint több magyarországi bank vezetője és az ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettese is volt.

Az igazgatóság tagja augusztus elsejétől: az elnök Szarvas Ferenc vezérigazgató mellett Horváth Gergely, az MNV Zrt. vezérigazgatója; Lantos Csaba, az OTP Bank Zrt. volt vezérigazgató-helyettese; Mosóczi László, a MÁV Zrt. vezérigazgató-helyettese; Sipos Sándor, a MÁV Zrt. volt vezérigazgató-helyettese.

A Felügyelő Bizottság tagja augusztus elsejétől: Szabó Ferenc elnök, a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatója; Dabóczi Kálmán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) főosztályvezetője; Selmeczi-Kovács Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezető-helyettese; Zalahegyi Tímea, az NFM főosztályvezetője; valamint a munkavállalók képviselőjeként Gaskó István és Simon Dezső.

A nemzeti fejlesztési miniszter az utasok jobb kiszolgálását, a vasúttársaság működésének ésszerűsítését, hatékonyabbá tételét, a vasút és a vasutasok társadalmi megbecsültségének helyreállítását várja az új vezetéstől - tartalmazza az NFM közleménye.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását