2019. november 14. - Aliz

Megkapják a támogatás nagy részét a független társulatok

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) haladéktalanuk intézkedik arról, hogy az Előadóművészeti Tanács által javasolt támogatási összegek 66 százalékát mielőbb megkapják a nyertes intézmények és szervezetek, köztük a független színházi és táncművészeti társulatok - közölte a kultúráért felelős államtitkárság hétfőn az MTI-vel.
2010. július 26. hétfő 22:32 - HírExtra
A NEFMI közleménye emlékeztet arra, hogy a 120 milliárd forintos kormányzati zárolásból a kulturális ágazatnak is ki kellett vennie a részét. A tárca azonban megvizsgálta az Előadóművészeti Tanács által támogatni javasolt szervezetek helyzetét, és ennek alapján úgy döntött: a nyertes pályázók további működése érdekében a zárolásokat úgy csoportosítja, hogy még az idén folyósíthassa a megítélt támogatások 66 százalékát.

Mint fogalmaztak, a NEFMI az előadóművészeti szakma képviselőinek kérését és véleményét figyelembe véve haladéktalanuk intézkedik arról, hogy a minisztérium idei pályázatain az Előadóművészeti Tanács által javasolt támogatások 66 százalékát a nyertes intézményeknek és szervezeteknek a támogatások lebonyolításával megbízott szerv, a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága mielőbb folyósítsa.

A Befogadó Színházak Társulása (BESZT) és a Független Színházak Szövetsége (FSZSZ) a múlt hét elején hívta fel a figyelmet arra, hogy az állami támogatás sok hónapos csúszása miatt "az összeomlás szélén" áll Magyarországon a független előadóművészeti szféra. Pénteken nyílt levelet fogalmaztak meg, amelyben leszögezték: a minisztériumi támogatások elmaradása ellehetetleníti a független színházak további működését.

A tárca akkor azt írta: keresi arra a megoldást, hogy az előadóművészeti tanács által javasolt támogatási összegeknek legalább a felét még 2010-ben megkapják a nyertes független színházi és táncművészeti társulatok. Magács László, a Befogadó Színházak Társulásának elnöke az MTI-nek pénteken úgy nyilatkozott: az 50 százalékos elvonás esetén működésképtelenné válhat a terület.

Az előadóművészeti törvény VI-os kategóriájába (független színházak, táncegyüttesek és bábszínházak) 108 szervezet tartozik, amelyek évente 6000-nél több előadást tartanak mintegy 1,2 millió nézőnek, és számos külföldi vendégszereplés során képviselik a magyar kultúrát - emlékeztettek a színházi szervezetek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását