2024. március 28. - Gedeon, Johanna
A Balaton Fejlesztési Tanács egyik projektje után kérdezősködtünk, kíváncsiak voltunk, hogy mi a helyzet a Balatonboglári Gömbkilátó felújításával, illetve a környékére tervezett kalandpálya építésével.
2010. július 22. csütörtök 07:23 - Győry S. József
A Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) célja a magyar tenger megszépítése. A „lepukkadt” kis vendéglőket előbb-utóbb felváltják a modern, akár luxusigényeket is kielégítő szállodák, ahonnan földutak helyett szépen kikövetett sétányon juthatunk el a stég gondozott fövenyére. Legalábbis a tervek szerint.

Suchman Tamást, a BFT elnökét kérdeztük.

A korábbi anyagunk tanulsága szerint részint összegeket generálnak, részint korábbi megállapodások értelmében pályázatokat írnak ki, amely összege évi 4,7 milliárd forintot tesz ki. Hogyan generálnak összegeket?

Szépülj meg!
Az átutazó legelőször a Várdombon ékeskedő gömbkilátót pillantja meg, e domb egész éven át nyugalmas és közkedvelt kirándulóhely. A kilátó esti kivilágítása a távolabbi veszprémi partokról is látható. A várdombon a nyolcvanas években számtalan nyári rendezvény vonzott nagyobb tömegeket, rendelkezett szabadtéri színpaddal, impozáns pergolával.
A kilátót az 1950-es évek elején a Székesfehérvári Fémmunkás Vállalat készítette.
1958-ban a Brüsszeli kiállításon részt vett.
1967-ben került felállításra, mai helyére a Balatonboglári Várdombon.
A 4,7 milliárd forint négy évre, 2013-ig, úgynevezett attrakciófejlesztésre elkülönített keret. Ezt a három Regionális Fejlesztési Tanács adja össze, vagyis a keretükből jön le ez az összeg. Ez a pénzösszeg változó, általában a 4,2-4,7 milliárd forint között mozog, a legnagyobb hozzájárulást ebből a Dél-Dunántúl adja, utánuk a Közép, majd a Nyugat-Dunántúl következik. Mi a pályázati célokat generáljuk, vagyis javaslatokat teszünk, hogy ezek mire legyenek kiírva. Magát a pályázatot a fejlesztési tanácsok írják ki, amelyek elbírálása a fejlesztési tanács ügynökségeinél történik, egy írásos megállapodás keretein belül.

A Regionális Fejlesztési Tanácsokkal együttműködve támogató-fejlesztő javaslatokat is kezdeményeznek, a további rendelkezése álló 170 milliárd forint tekintetében.


170 milliárd forint körüli összeg áll rendelkezésre a teljes Balatoni Fejlesztési Tanács területén lévő 179 településen. Ebben az összegben az utak és járdák, közértek felújításától kezdve minden benne van. Ebből van elkülönítve az a 4,2-4,7 milliárd forint, amit turisztikai attrakciók fejlesztésére szánunk, amit végül a három fejlesztési tanács eljárásrendjében ítélnek meg.

Ez a hatalmas keret állami forrásokból, vagy uniós támogatásból származik?

Ez az összeg csakis uniós forrásokból származik.



Egymilliárd forintot szeretnének arra a célra költeni, hogy a Balaton legyen Európa legbiztonságosabb tava.


Három évvel ezelőtt létrehoztunk egy 460-470 millió forintot magába foglaló programot, melynek három-négy üteme van. Ezen az összegen felül az Önkormányzati Minisztériumnál is pályáztunk, ahol a jóváhagyott vízbiztonsági programból többek között megvásároltuk Közép-Európa leggyorsabb mentőhajóját, ami olyan felszereltségű, mint egy mentőautó. További kis katamaránokat, mentőhajókat, mentőcsónakokat is vásároltunk, illetve régebbieket újítottunk fel.


A HírExtra utánajárt egy tervezett projectnek, nevezetesen a Balatonboglári Gömbkilátó felújításának. A helyszínen egy kalandpark építése is tervbe van véve.

Suchman úr lapunknak elmondta, hogy a kalandparkról jelenleg még nincsen döntés, a Gömbkilátó felújítása az a projekt, ami jelenleg is halad. A BFT elnöke közölte, hogy a fejlesztő szeretne a kilátó környékén egy kalandparkot is létrehozni, de tudomása szerint erre még nincsen nyertes pályázat.

Többször felkerestük Balatonboglár polgármesteri hivatalát, a polgármesterrel, Dr. Kovács Miklóssal szerettünk volna beszélni, aki rendkívül fontos teendői, nevezetesen a halászléfőző verseny és a Balaton átúszás miatt egyszer sem tudott néhány percre telefonon a rendelkezésünkre állni.

Csiszár Szilárd, a felújítást és a kalandpark építését szorgalmazó Sziszi Bt. tulajdonosa elmondta, hogy valami lesz az építésből illetve felújításból, de ez az idő nem most érkezett el. Csiszár úr a további kérdéseinktől elzárkózott, mivel bevallása szerint macerásnak érzi a sajtó állandó kérdezősködését, főként azért, mert két és fél éve húzódik a dolog. Ígérete szerint augusztus 20-a után áll a rendelkezésünkre.



A város egyik intézményének, a neve elhallgatását kérő munkatársa készségesebbnek bizonyult. A hölgytől megtudtuk, hogy már zajlik a felújítás, habár sokat késett a rég várt esemény, a nyaralótulajdonosok tiltakozása miatt.

A hölgy közölte, hogy a főként fővárosi tulajdonosokból álló csoportnak nem tetszett az építkezés, az összes létező fórumon megtámadták a tervet, ám a Közigazgatási Hivatal döntésének értelmében az építési engedély már jogerőre emelkedett: a vállalkozó - Csiszár Szilárd - nyugodtan végezheti a munkáját.

A kilátóba jelenleg sem lehet felmenni, interjúalanyunk szerint további problémát jelentett, hogy közel harminc évig halogatták a szükséges restaurációt. Megtudtuk, hogy a vállalkozó nagyon szépen felújította a kilátót övező kiserdőt, így a Várdombról is csodálatos a kilátás. A hölgy információi szerint augusztus végére, szeptember elejére ígérték a kilátó átadását.

A kilátó felújítása információink szerint húszmillió forintba kerül, a teljes projekt - a kalandpark megépítésével együtt - 140 millió forintos uniós támogatást nyert, amely a teljes költségek ötvenszázalékos támogatását jelenti.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását