2024. március 29. - Auguszta

A diákmunka szövetségek titkai

Ha nyár, akkor napsütés, tengerpart, bikinis lányok. Rosszabb esetben munka, még akkor is, ha diák az illető. Persze hiába van nyár, a diákmunkának is megvan a maga árnyoldala.
2010. július 19. hétfő 16:39 - Győry S. József
Véletlenszerűen, két diákmunka szövetséget kerestünk fel. A Mind-diák Szövetkezet részéről Göbl Róbert, a DMS diákmunka felől Horvát Krisztián nyilatkozott.

Mekkora mértékű a túljelentkezés?

Mind-diák

Kifejezetten ilyen mérőszámaink nincsenek, de a nyári időszakban mindig több diák jelentkezik munkára, mint ami egyébként tanév közben jellemző, legalábbis mi ezt tapasztaljuk 1993 óta. Azt tudnám mondani, hogy hozzávetőlegesen három-ötszörös lehet a túljelentkezés.

DMS

Nehéz lemérni, erre nem nagyon tudok válaszolni. Számottevő, azt tudom mondani.

Mekkora hátránnyal indul az a munkavállaló, aki nem nyár elején, hanem nyár közben jelentkezik egy munkára?

Mind-diák

Előfordulhat, hogy nem akkor jelentkeznek munkára, amikor nagyobb mennyiségű munka befut hozzánk, ebben az esetben várniuk kell a diákoknak szemben azokkal a társaikkal, akik jó időben érkeznek, és már dolgoznak.

DMS


Majdhogynem lehetetlen, hogy munkát kapjon.

Általában mekkora órabérben dolgozik egy diák?

Mind-diák

A nyári időszakban a klasszikus diákmunkáknál, gondolok itt az irodai, adminisztratív, üzemi munkákra, 500-600 forintos bruttó órabérek kérhetőek el, vidéki területen ez a bér 5-10 százalékkal lehet alacsonyabb.

DMS

Olyan 500-600 forint között.

Az órabérből hány százalékot vonnak le?


Mind-diák

Írásunk tárgya
A diákmunka diákok által végzett tevékenység, mely a közhiedelemmel ellentétben nem idénymunka, jelen esetben tehát nem nyári munka, habár az igaz, hogy legnagyobb mennyiségben nyáron dolgoznak a diákok. Ez tehát az egész folyamán végezhető, más munkával egyenértékű minőséget rejtő fogalom. A legtöbb cég, aki diákmunkások segítségét veszi igénybe az adott munkafolyamata elvégzéséért teszi ezt azért, mert a diákok után fizetendő járulékok terhei kisebbek, így az őket kiközvetítő vagy kölcsönző szövetkezetek vagy egyéb gazdasági társaságok a normál munkaerőnél kevesebb bérért/óradíjért tudják szolgáltatásukat kínálni. A legtöbb esetben a diákok órabérben dolgoznak, hiszen nem mindig van szükség teljes idejű foglalkoztatásukra, mely a 2-dik érv a mellett, hogy diákokkal dolgoztassanak egy adott cégnél, vállalatnál a hirtelen felmerült munkafolyamat elvégzésére.
Működési-szervezési összeget nem vonunk le a bérükből, a diákok részére tehát ez egy bruttó órabér, a hatályos magyar jogszabályok szerint adózunk ebből. Azt lehet mondani, hogy 69.940 forintos határral kerülnek kifizetésre a nettó bérek, hiszen ezután adójóváírást lehet igényelni.

DMS


Ezt nem mondom el.

Akkor mégis miből él egy diákmunka szövetség?


Mind-diák

Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a diákok bérét semmilyen működési illetve szervezési költség nem terheli, velük szerződést kötünk, ők dolgoznak és ezért munkabért kapnak. Az adott munkáltató partnerekkel kötött megállapodás olyan mértékű, hogy ezeket az összegeket a velük aláírt szerződés magában foglalja.

Megtudhatjuk, hogy a munkáltatóval aláírt szerződésben általában mennyivel magasabb órabér szerepel, mint ami ténylegesen kifizetésre kerül a dolgozó diákoknak?


Mind-diák

Külön, ebben a kérdésben nem foglalnék állást, ez az összeg partnerenként változó, azonban mindenképpen a piaci versenynek megfelelő.

DMS


Ez is egy belső információ, amit nem áll módomban kiadni.

Milyen egyéb járulékokat fizetnek a diák után?


Mind-diák

Mindenképpen nappali tagozatos hallgatói jogviszonnyal rendelkező munkavállalók azok, akiknek munkalehetőséget tudunk biztosítani. Szerződést kötünk velük, de ez nem főállású jogviszonyt jelent, biztosítást a nappali tagozatos hallgatói jogviszonyuk igazolásával nyernek, ezért az esti illetve levelező tagozatos, diákokkal nem áll módunkban szerződést kötni.

DMS

Nem tudom megmondani, ez a munkaügy feladata.

Milyen panaszokkal szoktak Önökhöz fordulni mind a diákok, mind a munkaadók?

Mind-diák

A diákok részéről általában elhangzik, hogy kevés munkalehetőség közül tudnak választani. A nyári időszakban ez valóban így van, azonban a szeptembertől májusig-június elejéig terjedő időszakban fordított a helyzet, ez a kereslet-kínálat megfordulásával alakul így. A ledolgozott órák mindenképpen kifizetésre kerülnek, szövetkezeten belüli dolgoztatás esetén nagyon fontos, hogy erre garanciát vállaljunk. Akkor is teljesítenünk kell a kifizetéseket, ha az adott partnernél a bérek utalása valamilyen okból kifolyólag akadozna.

Előfordul, hogy a partnerek a munkavállalót nem szeretnék az adott területen tovább foglalkoztatni, mert hozzáállási és egyéb együttműködési probléma merült fel. Ezt a lehető leggyorsabban lereagáljuk és pótoljuk a diákot, de ez elég ritkán fordul elő, mivel számos olyan kiválasztási módszer létezik, amivel kiszűrhető az esetleges alkalmatlanság.

Nem egy esetben a főállású munkavállalókhoz hasonló kiválasztási módszert alkalmaz az adott partner, három hónapos vagy annál hosszabb alkalmazás esetén már kint is meghallgatják a diákot egy rövidített interjú keretében.

DMS


Mind a diákokat, mind a partnercégeket igyekszünk megválogatni. Szerencsére egyik fél részéről sem érkezett még panasz.

Szeretnénk teljesebb képet adni a helyzetről, így megkérdeztünk egy neve elhallgatását kérő hölgyet, aki két éve diákként, egy angol érdekeltségű hipermarketben dolgozott diákvezetőként. A diákmunka szövetség melynek alkalmazásában állt, már megszűnt, budapesti székhelye egy Ráday utcai irodaházban volt bejelentve.

Mennyi időt dolgoztál ebben a beosztásodban?


Két évet dolgoztam náluk, ebből a diákvezetőség háromnegyed évet tett ki.

Mit értesz diákvezetés alatt? Mi volt a feladatod és mennyivel kaptál több pénzt a társaidnál?


A vezetők és a diákok között kellett tartanom a kapcsolatot, valamint rengeteg adminisztratív feladatom volt. Amikor megérkeztek és amikor elmentek a diákok akkor is rengeteg munkám volt, nem beszélve arról, hogy az áruház egyik irodájában számítógépre is különböző adatokat kellett felvinnem. Azt is elvárta tőlem a vezetőség, hogy adott esetben beáruljam diáktársaimat: ha engedély nélkül mentek dohányozni, vagy ha nem dolgoztak a vezetőség elvárásának megfelelő intenzitással, szólnom kellett volna. Ezt nem tettem meg, mert gusztustalan dolognak tartottam és most is annak tartom.

A diákszövetségnek is vezetnem kellett egy papírt, összességében állandóan rohangáltam, négy-öt papírral a hónom alatt. Ha jól emlékszem, a többi diák 500 forintos órabérben volt, én ötven forinttal kaptam többet óránként.

Mennyivel dolgoztál többet?

Este tízkor kezdődött a munkaidő, nekem negyed tízre kellett odaérnem legkésőbb, reggel nem mehettem el fél hétkor mint a többiek, hanem a papírok elrendezése miatt csak fél órával később.

Tapasztaltál bármilyen visszaélést a megrendelő, a szövetség, vagy a diákok részéről?


Rendőrségi ügy is volt amiatt, mert túl sok jelenléti ívet, illetve ehhez kapcsolódó egyéb dokumentumokat találtak a szövetségnél. Tehát a megrendelő és a szövetség összebeszélt, hogy több diákot jelentenek be, akik természetesen nem is dolgoztak, a kifizetett munkabért pedig felezték. A diákszövetség ez után az ügy után érdekes módon megszűnt.

Tanúskodtam az ügyben, hiszen a lapokon az én aláírásom is szerepelt, de én azt hittem, ez hozzátartozik a munkámhoz, és minden jogos, törvénynek megfelelő. Tévedtem. Az is érdekes volt, hogy minden éjszaka dolgoztam egy hónapon keresztül és csak 54.000 forintot kaptam. Főként úgy, hogy az ottani, főállásban dolgozó alkalmazottaknál százötven forinttal kaptam magasabb órabért.

A sztori valóságtartalmát jelen sorok írója is megerősítheti, a hölgy diáktársa volt az ominózus cégnél.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását