2024. március 29. - Auguszta

Lakáshitelért bármit aláírunk

A lakáshitelt igénylők a hitelező pénzintézet bármely szolgáltatására szerződést kötnének csak azért, hogy megkapják a hitelt - derül ki a BellResearch kutató- és tanácsadó cég legfrissebb felméréséből.
2010. július 15. csütörtök 13:24 - HírExtra
A BellResearch a 651 fő internetes megkérdezésével végzett reprezentatív felmérésből azt a következtetést vonta le, hogy a potenciális ügyfelek legtöbbje, 43 százalék a lakásbiztosítást fogadja el a banktól új szolgáltatásként és 38 százalék azt, hogy a folyószámláját is a hitelező banknál kell vezetnie. Ugyanakkor 20 százalék azoknak az aránya, akik életbiztosítást vagy csoportos beszedési megbízást is kötnének bankjukkal, ha az a feltételek között szerepel.

Harsányi Gábor a kutatóintézet üzletágvezető-helyettese a közleményben "drámainak" ítélte azt, hogy 10 potenciális ügyfélből hárman minden feltételt elfogadnának a hitelhez jutásért. Minél kevésbé képzett a hitelfelvevő annál inkább hajlik arra, hogy a bank minden feltételét elfogadja. Ugyanez állapítható meg a hitelezés szempontjából hátrányos helyzetben lévő községekben élőknél.

A kutatás eredménye az is, hogy a legalacsonyabb áru ingatlanokat vásárolók vállalnának legtöbbet a hitelhez jutásért.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adatai szerint 2010 március végén a lakosság ingatlanhitel állománya forintban számolva megközelítette a 4.215,7 milliárd forintot.

Az ingatlanfinanszírozásról és lakossági hitelpreferenciákról készített vizsgálatban az Otthon Centrum és az ingatlan.net is részt vett.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását