2024. április 20. - Tivadar

Őzeket és nyulakat mentenek a vadászok

Több mint 150, a dunai ár elől menekülő, az ártérben rekedt őzet és nyulat próbálnak biztonságos helyre vinni a tököli vadászok – közölte a társaság hivatásos vadásza hétfő este az MTI-vel.
2010. június 7. hétfő 23:01 - HírExtra
Pesuth Antal elmondta: a tököli gazdák vadásztársaságának körülbelül 25 tagja éjjel-nappal az árterület magasabb, száraz pontjain rekedt őzek és nyulak begyűjtésén és kimentésén fáradozik, de egyre nehezebb a dolguk.

Úgy kell egy-egy állat közelébe férkőzniük, hogy a többit ne ijesszék meg. A mentést a terjeszkedő ár mellett nehezíti, hogy az esetleg kifelé úszó állatok a gáton nézelődő, fényképező katasztrófaturistáktól, valamint a Duna fölött köröző sárkányrepülőktől megriadva visszafordulnak - tette hozzá.

Hiába hívtak rendőri segítséget a bámészkodók távoltartásához, ha a hosszú védvonal egy-egy szakaszáról el is mennek az emberek, később visszatérnek, miközben a másik szakaszon újabb kíváncsiskodók jelennek meg.

"Ide-oda futkosunk, a helyzet már-már kezelhetetlen" - jegyezte meg a mezőőrként is dolgozó vadász.

A mentés során elpusztult állatokat is találtak – a 2 hetes, gyenge gidák különösen esendőek -, de 12 őzet és 16-17 nyulat már biztonságba helyeztek. A veszélybe került állatok értéke több millió forint, de nem a pénz áll a társaság mentőakciójának hátterében - hangsúlyozta Pesuth Antal.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását