2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Sólyom aláírta a Trianon-emléknapról szóló törvényt

Sólyom László köztársasági elnök aláírta a június 4-ét, a trianoni békeszerződés aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává nyilvánító törvényt, így az pénteken hatályba léphet.
2010. június 3. csütörtök 11:13 - HírExtra
Az Országgyűlés hétfőn nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjává a trianoni békeszerződés aláírásának napját. A Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló Fidesz-KDNP-s javaslatra 302-en szavaztak igennel, míg 55 képviselő nemmel voksolt és 12 tartózkodott. A Fidesz és KDNP mellett igennel szavazott a Jobbik, illetve egy MSZP-s (Juhász Ferenc) és egy LMP-s (Schiffer András) képviselő. Az MSZP-ből 55-en a nem gombot nyomták meg, az LMP-ből 12-en tartózkodtak.

A törvénnyel az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme".

A Ház, amely pénteken emlékülést tart a 90. évforduló kapcsán, a törvény sürgős kihirdetését kérte a köztársasági elnöktől.

A parlamenti emlékülésen - amelyet délután fél ötkor, a békediktátum kilencven évvel ezelőtti aláírásának pontos időpontjában tartanak - felszólal az államfő mellett Schmitt Pál házelnök és Német László nagybecskereki püspök. Az MSZP jelezte, hogy távol marad az eseménytől, mert nem ért egyet azzal, hogy a frakciók nem kapnak szót.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását