2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Az MSZP azonnal kivizsgáltatná kenőpénzt elfogadó politikusát

Az MSZP elnöke szerint a rendőrség dolga, hogy megtalálja a felelősöket egy-egy adott ügyben, mert két eset van: vagy igaz a vád, és a videofelvétel bűncselekményt rögzít, vagy a felvétel, illetve annak interpretálása hamis.
2010. május 20. csütörtök 22:23 - HírExtra
Lendvai Ildikó ezt annak kapcsán közölte az MTI-vel, hogy a Fidesz XI. kerületi szervezete - egy rejtett kamerás felvételre hivatkozva - hatalommal való visszaélés gyanúja miatt feljelentette Wieszt Jánost, az MSZP XI. kerületi frakcióvezetőjét.

A Fidesz helyi szervezete szerint Wieszt János kétmillió forint csúszópénzt fogadott el, amelyet egy titokban készített videófelvétel tanúsít; a csütörtökön bemutatott felvételen az látszik, hogy a szocialista politikus, aki a XI. kerületi önkormányzat vagyongazdálkodási bizottságának is az elnöke, egy borítékot vesz át - írta az Index.

A hírportál közlése szerint a videó 2007-ben, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában készült. Wieszt, aki akkoriban a kamara főtitkára is volt, a testület budai épületében fogadott egy ügyfelet. A felvételt a vállalkozó készítette. A pénz átvételekor egy önkormányzati üzlethelyiség eladásáról van szó. Az Index úgy tudja, hogy egy számítástechnikai üzlet értékesítéséről folyt az egyezkedés.

Az MSZP elnöke az MTI-hez csütörtök este eljuttatott közleményében azt írta: "Két eset van. Vagy igaz a vád, és a videofelvétel bűncselekményt rögzít, ez esetben az MSZP egy percig sem védi azt, aki bűncselekményt követ el. Természetesen nincs sok mentsége annak sem, aki a bűnpártolás vétkébe esett azzal, hogy a tudomására jutott, állítólag 2007-ben elkövetett bűnesetet 2010-ig titkolta, annak dokumentumát politikai vagy egyéb okból fiókjában őrizgette".

A másik lehetőség, hogy a vád nem igaz, a felvétel vagy annak interpretálása hamis. Ez esetben szintén a rendőrség dolga, hogy megtalálja a felelősöket - írta Lendvai Ildikó.

"Egy biztos: egyetlen tisztességes közösség sem tűrhet meg saját soraiban vétkeseket, jogi vagy erkölcsi bűnben elmarasztalhatókat. Az MSZP, amely már nagy árat fizetett azért, ami ráfröccsent a korrupciós gyanúk sarából, biztosan nem esik ebbe a hibába. Az MSZP ezért maga is azonnali rendőrségi vizsgálatot és tisztázást sürget" - hangsúlyozta az MSZP elnöke.

A Fidesz eredetileg a XI. kerületi képviselőtestület csütörtöki ülésén akarta interpellálni Wieszt Jánost, de azt Molnár Gyula (MSZP) polgármester - a testület működési szabályzatára hivatkozva - elutasította, ezért a Fidesz a testületi ülésterem helyett egy másik teremben mutatta be a rejtett kamerás felvételt.

A hírportál beszámolója szerint a felvételen az látszik: Wieszt tárgyalópartnere a tárgyalás elején arra hivatkozik, hogy a bruttó összeg tíz százalékában állapodtak meg, és félhangosan, fejben számolva levezeti, hogy 2,1 millió lesz a pontos összeg, amelyről kettejük között szó volt. Mire Wieszt bólint. Az ismeretlen az asztalra teszi a pénzes borítékot, amit Wieszt átvesz. A tárgyalópartnere ezt követően megjegyezi: "És akkor innentől remélem, majd tudjuk picit húzni az ügyet". Wieszt ismét bólint.

Wieszt János az ülést megszakító közjáték után a sajtónak azt állította, hogy nem emlékszik, mikor készülhetett a felvétel, annak tartalmát azonban érdemben nem cáfolta. "Sokszor bánok pénzzel, magán- és üzletemberként is" – magyarázta, ezért nem tudja, volt-e olyan eset, hogy pénzes borítékban átvett kétmilliót.

A videó bemutatását követően Kupper András, a Fidesz frakcióvezetője elmondta, hogy rendőrségi feljelentést tettek a kerületi kapitányságon az ügyben. Kupper felszólította Wiesztet, mondjon le frakcióvezetői és képviselői mandátumáról. Wieszt jelezte, nem kíván lemondani - írta a hírportál.

Molnár Gyula polgármester az MTI-hez csütörtök este eljuttatott közleményében egyebek között azt írta: "Európában, egy jogállamban ahhoz, hogy valakit megvádoljanak, és a munkavégzésében megakadályozzanak, megalapozott vádak szükségesek. A látott filmfelvétel egyelőre nem értelmezhető. Ha valóban történt az ügyben feljelentés, akkor a rendőrség, és nem a Fidesz dolga, hogy az ügyben nyomozást folytasson, és annak, akit megvádolnak lehetősége kell, hogy legyen álláspontjának teljes körű ismertetésére."

Molnár Gyula a filmfelvétel kapcsán meg kívánja ismerni a részleteket, meg akarja hallgatni a szóban forgó képviselőt, és álláspontját ezután fogja kialakítani - közölte Újbuda Önkormányzatának sajtóirodája.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását