2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Árvíz: kritikus a helyzet Borsodban

Javult az árvízi helyzet az országban, de Borsod megyében a Sajó és a Hernád torkolatában kritikus állapotok uralkodnak – mondta az ügyvezető kormány vízügyi szakállamtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
2010. május 20. csütörtök 12:44 - HírExtra
Kóthay László közölte: 1544 kilométeren van árvízvédelmi készültség, ebből 130 kilométer védvonalon. A Bódva teljes hosszán, 120 kilométeren rendkívüli, 364 kilométeren harmadfokú a készültség. A belvízzel elöntött terület nagysága 24 óra alatt megduplázódott, már 140 ezer hektár áll víz alatt - tette hozzá a szakállamtitkár.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint már tízezren védekeznek az áradás ellen, a tűzoltók pedig tízszer annyi alkalommal vonulnak ki naponta, mint egy átlagos napon.

Másodfokú készültség


A Nádor-csatorna vízszintjének emelkedése miatt másodfokúra emelte a belvízvédelmi készültséget a cece-ősi belvízvédelmi vonalon a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - közölte az illetékes szakaszmérnök csütörtökön az MTI-vel.

Kiss Jenő tájékoztatása szerint a területen 24 órás figyelőszolgálatot tartanak.
A megye területén apad a Gaja, s sikerült megakadályozni a gát átszakadását a mányi halastavaknál is.

Mint Tessely Zoltán (Fidesz-KDNP), Bicske polgármestere az MTI-nek elmondta, még szerdán is 250-300 ember dolgozott folyamatosan a város határában levő mányi tó ideiglenes gátjának magasításán.

Harmadfpkú készültség

A Túr gátjainál harmadfokúra emelte az árvízvédelmi készültséget a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - közölte Bodnár Gáspár, a szervezet vezetője csütörtökön az MTI-vel.

A Tiszába torkolló kis folyón a sok eső miatt további, de már kisebb intenzítású áradást várnak a szakemberek - mondta az igazgató. Hozzátette: a szabolcsi folyók vízgyűjtő területén májusban a sokévi, 59 milliméteres esőátlag két és félszerese hullott le eddig. A legtöbb esőt, 165 milliméternyit Záhonyban és Tuzséron, míg 160 milliméternyit Lónyán mérték. A Túr mellett a szintén áradó Tisza, a Szamos és a Kraszna mentén egyaránt elsőfokú az árvízvédelmi készenlét. A Lónyay-főcsatornán Berkesz és Kótaj között másodfokú, míg Kótaj és Gávavencsellő között elsőfokú a készültség. A szabolcsi vízügyi igazgatóság szakemberei részt vesznek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei árvízi védekezésben is, Edelényben és Szendrő településen erősítik a gátakat, valamint vízhozammérési feladatokat látnak el a patakoknál és a folyóknál.

Bodnár Gáspár megemlítette: a szabolcsi védelmi osztag egyik szállítójárművét az éjszaka ismeretlenek feltörték Borsodban és védelmi ruhákat tulajdonítottak el. Az árvízvédelem mellett a belvíz elvezetése is munkát ad a szabolcsi vízügyi dolgozóknak, a megyében hét körzetben másodfokú, egyben elsőfokú a védelmi készültség. Az elöntött terület nagysága az elmúlt 24 órában 20 ezerről 22 ezerre nőtt, a túlnedvesedett terület pedig ennek a többszörösére tehető. A két vízügyi társulat és a tizenhárom települési önkormányzat területén is első-, illetve másodfokú készültség keretében igyekeznek elvezetni a belvizet a területekről.

Edelényben keményen golgoznak a gátzáráson

Zúzalékot rak le egy lánctalpas markológép a Bódva töltésénél Edelényben, ahol korábban az óriási árhullám megbontotta a töltéskoronát - jelentette az MTI tudósítója csütörtök délben a helyszínről.

A markoló vízben áll és úgy rakja a követ a vízátfolyásba. A Katona József utcában továbbra is víz áll a burkolaton, illetve a házak környékén, az önkormányzat visz meleg ételt az ott lakóknak és azt tűzoltók segítségével juttatják be a házakba.

A kormányőrség munkatársai is védekeznek az edelényi gátakon, 15-en érkeztek, letudva szolgálatukat, hogy szabadidejükben segítsenek a településen.

A Pajzs nevű, gépjárművédelemmel foglalkozó társaság ezer homokzsákot és tartós élelmiszert vitt a borsodi városba.
Forrás: MTI/hirextra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását