2024. március 29. - Auguszta

Romák és nem romák egy asztalnál - nyilvános vitára való invitálás

"Üljünk egy asztalhoz" szlogennel közös ebédre hívja a fővárosi romákat és nem romákat a Roma Polgári Tömörülés (RPT), hogy átbeszéljék a többség és a kisebbség közötti problémákat, és megoldásokat keressenek a társadalom egésze életszínvonalának javításához.
2010. május 7. péntek 15:35 - HírExtra
Makai István, a Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) és az RPT elnöke az MTI-nek pénteken azt mondta: az elmúlt években korábban soha nem tapasztalt rossz közállapotok és hangulat uralta el Magyarországot, sokak szerint mára kétségessé vált, hogy "közös ügyeinket képesek vagyunk-e még értelmes módon együtt megbeszélni".

Véleménye szerint az emberek lassan már szóba sem állnak egymással, egyre ritkábban ülnek közös asztalhoz, márpedig a jövő csak közös akarattal és céltudatos együttműködéssel épülhet.

Ezért - a társadalmi párbeszéd első lépéseként - május 15-én szombatra közös ebédre hívják a romákat és nem romákat, hogy a beszélgetések révén mindkét fél előbb megismerhesse, majd a jövőben megérthesse egymást.

Társadalmi összefogásra van szükség, nem lázításra, éppen ezért nincs szükség olyan pártra, amely a "cigánybűnözés" mítosza köré építette fel politikai tőkéjét és karrierjét - fogalmazott Makai István, hozzáfűzve, bízik abban, hogy a parlamentbe jutott Jobbik hamarosan el fogja veszíteni "bűvkörét", s felépített politikája kártyavárként omlik majd össze.

A roma politikus a 2010-es országgyűlési választások eredményeire utalva úgy fogalmazott: meg kell adni az esélyt az új kormánynak arra, hogy komoly változtatásokat tudjon véghezvinni roma ügyben, megfékezze a szélsőségeket és gátat szabjon az erőszaknak. Hozzátette: a cigányság társadalmi integrációja nem szegénységi, hanem nemzetgazdasági és stratégiai kérdés. A társadalom azt kívánja, hogy ne legyenek leszakadt rétegek, ezért a gazdasági, oktatási, foglalkoztatási és kulturális kérdéskörben gyors és hatékony lépésekre van szükség - tette hozzá.

"Én egy érték-alapú Magyarországról álmodom, amelyben a tehetség, és nem a bőrszín számít, és ezt a szellemiséget szeretnék elhinteni az ország teljes lakossága között" - mondta az FCÖ elnöke, hozzáfűzve, hogy ennek érdekében rendezik meg a közös ebédet.

A Felvonulási térre tervezett rendezvényre háromezer embert várnak ingyenes ebéddel, majd a beszélgetések után koncertek következnek, - mások mellett - ifj. Sánta Ferenc és népi zenekara, Tóth Vera, Bartók Eszter, Molnár Ferenc Caramel és LL Junior fellépésével.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását