2024. március 28. - Gedeon, Johanna

"Óriási felelősség hárult a Fideszre"

Bugár Béla szlovákiai magyar politikussal, a Híd-Most elnökével nem csak a közelgő június 12-i szlovákiai választásról, pártja helyzetéről és várakozásairól, hanem az itthoni belpolitikáról is beszélgettünk.
2010. április 27. kedd 16:45 - Iván Márton
Milyen szereplésre számítanak június 12-én?

Mikor a választások lesznek, még nem lesz egy éves a párt. 11 hónap alatt olyan óriási eredményt nem várhatunk, hiszen még az alapstruktúráink sincsenek meg mindenhol. A legfontosabb dolog a parlamentbe jutás, ami ugye 5 százalék. Ha sikerülne az embereinket jobban bekapcsolni a kampányba és hatékonyabban együttműködni, akkor 8 százalék már most benne van a pártban. Ezzel együtt azt hiszem, ezt a 8 százalékot most még nem lehet elérni, pontosan azért, mert sok olyan terület van, ahol az embereink inkább azt várják, hogy a központ csináljon valamit. De ez minden új pártnál hátrány.

Kivel tudnának együttműködni a szlovák politikában?

Az biztos, hogy a parlamenti választásokat a Smer megnyeri. Ha sikerülne azt megcsinálni, hogy minden ellenzéki párt jól szerepeljen, akkor megnyerheti Fico a választásokat, de nem fog tudni kormányt alakítani. Egy a jelenlegi ellenzéki erőkből álló kormány alakítása lenne a legjobb megoldás, de azt látni kell, hogy egy ilyen kormány sokkal lassabb lenne és komplikáltabban tudna döntéseket hozni.

Ugyanakkor mi az MKP-ra is azt mondjuk, hogy versenytársak vagyunk, de mi nem tartjuk az MKP-t ellenségnek. Butaság úgy viselkedni, mintha ellenség volna.

Azért az MKP részéről gyakran elhangzott az a kritika, hogy Önök megosztják a szlovákiai magyarságot. Erről mi a véleménye?

Az a probléma, hogy egy lényeges dolgot nem vesznek észre. Amikor Csáky Pál lett az MKP elnöke 11, 68 százalékot értünk el a 2006-os választáson és a számlánkon 36 millió korona volt. Ehhez képest az MKP most 5 százalék körül van, sőt kétszer is 5 százalék alattira jelezték, s kölcsönt kellett felvennie a parlamenti választások előtt.

Ami azonban a legfontosabb, hogy mi megteremtettük ugyan az egységet, de tudom, hogy milyen erőfeszítésbe került azt 10 éven keresztül megtartani. Pártelnökként elsődleges feladat lett volna fenntartani a pártegységet, ezt azonban ő nem tudta, én azt hiszem eleve hiba volt azokat kizárni a pártból, akiknek más véleménye volt.

Ma már azonban más a helyzet! Ha 1848 példáját nézzük, Kossuth és Széchenyi ugyanazt a célt akarta más-más úton, más-más eszközökkel. Egymást is kritizálták , de a kritika mindig tárgyilagos volt. Ebből kellene példát meríteni, nekünk a programmal kéne kampányolnunk, ahogy azt mi tesszük is. Én úgy érzem, nagyon jó programunk van, de azt, hogy lejáratjuk az MKP-t, vagy az MKP bennünket, elutasítom, ilyenben nem vagyunk hajlandók részt venni.

Önök etnikai pártként definiálják magukat?

Polgári párt vagyunk. Ez azt jelenti, hogy amit mi magyarok el akarunk érni – például, hogy a régióink fejlődjenek, megépüljön a déli gyorsforgalmi út – ahhoz kellenek a szlovák partnerek. A párton belül azokkal a szlovákokkal, ruszinokkal, németekkel és más nemzetiségűekkel, romákkal – akik a feszültség csökkentését és a valódi problémák megoldását támogatják – együttműködve hatékonyabban tudjuk elérni a kisebbségi kérdések megoldását.

Az utóbbi időben Fico miniszterelnök egyre gyakrabban beszél a Nemzeti Párt ellen, úgy tűnik nem akar újra koalícióra lépni Slotával. Elképzelhetőnek tartja, hogy a választások után, a Smer részéről megkeressék Önöket, vagy az MKP-t koalíciós tárgyalások céljából?

A politikában soha nem lehet azt mondani, hogy nem. Mindig kettőn áll a vásár. Ha Ficoék meg tudják és meg akarják változtatni azt a jelenlegi feszültséget, amit a szlovák-magyar viszonyban okoztak – hogy például a magyarok Szlovákiában félnek használni az anyanyelvüket -, ha programszerűen akarnak a korrupció ellen fellépni, ha a szétzilált igazságügyet is rendbe kívánják tenni, akkor azt mondom, el lehetne gondolkozni azon, hogy esetleg más ellenzéki pártokkal együtt be elehetne lépni egy ilyen koalícióba. Ha azonban nincs garancia a jelenlegi politikai stílus megváltoztatására, akkor nem szabad még csak gondolkodni sem rajta.

Mit szól a magyarországi választás kimeneteléhez? Számítanak-e olyan partnerre a határnak ezen az oldalán, aki segítheti Önöket?

Várható volt, hogy az alkotmányos többséget is meg tudja szerezni a Fidesz. Óriási felelősség hárul most a Fideszre a szlovák-magyar viszony területén is. Ha én lennék a helyükben, nagyon óvatos lennék a szlovákiai parlamenti választások előtt, hogy mit és hogyan lépek, mert ezen tud felépülni a Szlovák Nemzeti Párt. Csak arra várnak, hogy valamibe beleköthessenek és felhívják a figyelmet a „veszélyre”.

Ezt ma is megpróbálták a parlamentben, a közelgő trianoni évfordulóval kapcsolatban, egy határozati javaslatot terjesztettek be, miszerint a Fidesz Trianon megszűntetését szeretné. Mi tudjuk, hogy ez butaság, de ők csak arra várnak, hogy mibe tudnak belekötni.

A másik dolog, hogy úgy érzem, a Fidesz elkötelezte magát az MKP mellett. Erről tanúskodik az, hogy minket kisebbségi kérdésekben nem szólítottak meg. De ez az ő döntésük, kritizálni ugyan kritizálhatjuk, de így döntöttek és ez az ő felelősségük is.

Akkor úgy tűnik, nem igazán van Önöknek magyarországi partnere. Vagy van esetleg más párt, amivel kiépítettek valamiféle kapcsolatot?

Mi eldöntöttük, hogy a parlamenti választásokig, amíg meg nem méretünk, addig semmiféle nemzetközi kapcsolat kiépítésén nem fogunk dolgozni. Mindenekelőtt bizonyítanunk kell, aztán majd jönnek a megoldások, ha nem is maguktól, de egy kis rásegítéssel.

Az imént úgy fogalmazott, hogy óvatosnak kell lennie a Fidesznek. Ez alatt azt is érti, hogy amíg le nem zajlanak a szlovákiai választások, addig ildomos lenne, hogy a Fidesz ne nyúljon hozzá a kettős állampolgárság ügyéhez?

A kettős állampolgárságnál tudni kell, hogy létezik – ha jól emlékszem 1965-ből – egy csehszlovák-magyar szerződés, amely a kettős állampolgárságot lehetetlenné teszi. Ezt csak úgy lehet felmondani, ha a két ország leül tárgyalni egymással a választás után.

A másik dolog, amire gondolok, mikor óvatosságról beszélek, arra vonatkozik, mikor elhangzik a kettős állampolgárság gondolata és megkérdezik, hogy mi a helyzet a választójoggal, nagy a hallgatás. Ez pedig veszélyes játék. Én mikor óvatosságra intek bárkit Magyarországon, akkor pont arról beszélek, hogy nem lenne jó a határon túli magyarokat bevonni a belpolitikai csatározásokba.

(A visegrádi országok 2010-es politikai köképét itt olvashatja)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását