2024. március 28. - Gedeon, Johanna
A Lehet Más a Politika (LMP) 7,48 százalékos eredménnyel lazán átugrotta parlamenti küszöböt, így a következő négy évben része lesz a törvényhozásnak. A párt céljairól és elképzeléseiről Schiffer Andrást, a párt szóvivőjét és listavezetőjét kérdeztük.
2010. április 21. szerda 14:02 - Pásztor Balázs
A párt sikeren vette sokadik akadályát is: az országgyűlési választások alkalmával bejutott a Parlamentbe. A 7,48 százalék több mint amennyire számítottak, vagy valami hasonlóban bíztak?

Már a kampány kezdete óta azt mondtam, hogy egy 6-8 százalékos eredmény elérésére képesek vagyunk - ennek a párt teljesítménye megfelel, hisz a várt eredmény felső tartományában végeztünk. Ezzel együtt természetesen bennünk is rengeteg aggodalom élt, és nyilvánvalóan nem tudtuk teljesíteni azokat a feltételeket, amik a nagyokosok szerint ahhoz kellettek volna, hogy az LMP-ből egy erős parlamenti párt legyen.

Ám sem olyan személyes ismertség, sem olyan anyagi forrás - ebből kiindulva pedig olyan hálózati erő sem - volt mögöttünk, ami mérhető lenne a többi parlamenti párthoz, és relatív kevés egyéni jelölttel vágtunk neki az első fordulónak. De én magam mindezek ellenére biztos voltam a 6-8 százalék közötti eredményben.


Fotók: Fejér Bálint

Vidéken a párt Budapesthez képest valamivel gyengébb eredmény ért el. Hogy tudna az LMP sikeresebb lenni a fővároson kívül?

Véleményem szerint nem értünk el gyenge eredményeket vidéken. Két megyét leszámítva vidéken is átléptük az 5 százalékos küszöböt, Pécsett a Budapestihez hasonló eredményt értünk el, Szegeden szintén jól szerepeltünk, a Baranya megyei összesített eredményünk pedig megközelítette a központi régió teljesítményét. Tehát egyáltalán nem igaz az a vád, hogy az LMP budapesti párt lenne. Ahhoz képest hogy, miként bajlódtunk az egyéni jelöltek felállításával Fejér megyében, Veszprém megyében, vagy milyen problémáink voltak Komárom-Esztergom megyében, elég bámulatos eredményt értünk el.

Akkor lenne igaz, hogy ez egy budapesti párt, ha az országos átlagot csak Budapesten és az agglomerációban haladtuk volna meg - de ez abszolút nem így van. Sőt, nekem ha valami fájt választási földrajz szempontjából, az - a Borsod és Szabolcs megyén túl - pont Pest megye agglomerációja: a tavalyi EP-választásokból kiindulva itt egy kicsikét jobb eredményre számítottam.

Van olyan választókerület, aminek megnyerésében bíznak?


Próbálunk a realitások talaján mozogni: első fordulón 10 és 20 százalék közötti eredményt elért jelölt viszonylag ritkán szokott az élre kerülni - ugyanakkor erre is van példa 2006-ból. Arra számítunk - és nem csak abban a négy körzetben, ahol ketten maradtunk állva - hogy az egyéni jelöltjeink meg tudják haladni az első fordulós eredményüket. Hogy ez mire lesz elég, azt majd meglátjuk.

Hogyan befolyásolhatja az LMP megítélését az MSZP önök javára való visszalépése?

Azzal kedvező irányba, hogy igen hamar nyilvánosságra hoztuk az ezzel kapcsolatos álláspontunkat, de különösen sokat ezzel nem is törődtünk. Nyilvánvalóan itt van egy olyan tér, ahol az ellenfelek folyamatosan reagálnak egymásra és ezek naponta, vagy akár óránként befolyásolhatják egy párt megítélését. A legfontosabb, hogy a saját erkölcsi mércénket megőriztük.



Kéri László politológus egy HírExtrának adott interjúban úgy fogalmazott, hogy az LMP egy hatszor egy százalékos párt. Ön szerint kik az LMP támogatói?

A konkrét kijelentésbe én mennék bele. Abban nyilván van igazság, hogy egyrészt nem egy párt bázisát örököltük meg, másrészt pedig - és én ennek kifejezetten örülök - az LMP szavazótábora több forrásból, több attitűd-csoportból táplálkozik. Az is igaz, hogy mi behoztunk a politikai mezőnybe olyan állampolgári csoportokat, akik eddig nemigazán jelentek meg, vagy csak nem voltak aktívak - gondolok itt elsősorban a zöld szavazókra.

Ha feltételezzük azt, hogy a politikailag aktív lakosság az összes választó 70-72 százaléka (valamivel több mint öt és félmillió ember) - ebből számosan nem jelentek meg az első fordulón -, akkor erre vetítve nagyjából 1-2 százalék a zöld szavazó. Van egy olyan választói réteg, akik korábban az SZDSZ szavazóit alkották, ők egy emberjogi-liberális attitűd-csoport - és egy jelentős rétegüket meg tudtuk szólítani.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását