2024. április 19. - Emma

Nincs szükség önjelölt elnökjelöltekre

Az MDF, legalábbis annak több megyei szervezete nem kér az önjelölt elnökjelöltekből, nincs szüksége a nehéz helyzetbe került pártnak azokra, akik cserben hagyták azt - mondta Zsíros László, a párt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke az MTI-nek kedden.
2010. április 20. kedd 16:41 - HírExtra
A megyei pártelnök szerint többen, úgymond bejelentkeztek az MDF megüresedett pártelnöki posztjára azután, hogy a választás első fordulóját követően Dávid Ibolya eddigi elnök lemondott. Nincs szükség önjelölt pártelnökjelöltekre, az MDF saját soraiból választ majd új vezetőt, a kudarcon túllépve pedig az őszi helyhatósági választásokra készül - hangsúlyozta.

Szavai szerint az önjelöltek azt állítják, őket sokan megkeresték, és felkérték, hogy jelöltessék magukat. Zsíros László elmondása szerint ő több megyei pártelnöktársától is úgy értesült, hogy "a levitézlett MDF-eseket" tudtukkal senki nem kereste fel, és saját maga sem tud ilyenről.

Nincs szükség az MDF-nek azokra, akik akkor hagyták el a pártot, illetve annak parlamenti frakcióját - ilyen, vagy olyan okok miatt - , amikor a legnagyobb szükség lett volna rájuk, munkájukra - mondta Zsíros László, név szerint megemlítve Hock Zoltánt, Almássy Kornélt, Csáky Pált, Pettkó Andrást, és a korábban a pártot elhagyók között Gémesi Györgyöt, Lezsák Sándort, akik most "az MDF megmentőjeként" tűntek fel újra a párt háza táján.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását