2024. március 29. - Auguszta

Vulkánkitörés: több száz embert evakuáltak

Legalább 800 embert evakuálnak az izlandi Eyjafjallajokull vulkán kitörése miatt a környező falvakból - közölte csütörtök este a polgári védelem.
2010. április 16. péntek 07:02 - HírExtra
A francia meteorológiai szolgálat szerint az első vulkáni porfelhő este 8 óra tájban elérte Franciaország északi részét és várhatóan reggel két órára éri el a párizsi régiót és Luxemburgot. Péntek délutánig meghosszabbították a brit légtér zárlatát. A brit országos légi irányítási központ (NATS) csütörtök este közölte: a brit légtérzárlat feloldására "legkorábban" helyi idő szerint pénteken 13 órakor lehet számítani. A hamufelhő már a transzatlanti járatokat is érinti.

Intenzevebbé vált az izlandi vulkánkitörés, amelynek következtében hat kilométer magas vulkáni hamufelhő alakult ki a légkörben, megbénítva Észak- és Nyugat-Európában a légi közlekedést - közölte csütörtökön egy szakértő. Pall Einarsson, az izlandi egyetem geofizikusa elmondta: a tűzhányó továbbra is füstöt és hamut ereget magából, és nincs jele annak, hogy 40 órás működés után alábbhagyna a tevékenysége. Egy másik szakértő közölte, hogy a mostani kitörés tízszer erősebb a márciusban a vulkán oldalán történt kitörésnél, jóllehet mindkettő ugyanannak a földtani jelenségnek a része.

Az amerikai repülésirányítás (FAA) szóvivője, Laura Brown elmondta, hogy a légitársaságok az Egyesült Államokból Európába tartó több járatot töröltek, mások indítását pedig későbbre halasztották. Egyes repülőgépeket csütörtökre virradó éjszaka visszafordítottak az Egyesült Államokba. Az ország keleti partvidékéről Európába tartó járatok nagy részének a hamufelhő mellett kellene elhaladnia, emiatt az FAA most a légitársaságokkal közösen egyes repülési útvonalak módosításán dolgozik.

A SAS skandináv légitársaság 635 járatát - összes járatának csaknem háromnegyedét - törölte csütörtökön a hamufelhő miatt elrendelt légtérzárlat következtében. A társaság többi gépe alapvetően Dániában és Svédországban közlekedett, Norvégiában viszont szinte egy sem.

A brüsszeli nemzetközi repülőtér közölte, hogy a belga légtér pénteken délután négy óráig zárva marad a légiforgalom előtt. Franciaországban huszonöt repülőteret - köztük a két nagy párizsi légikikötőt, a Roissy-t és az Orly-t - lezárták vagy lezárják még csütörtök este tizenegy óra előtt a vulkáni hamufelhő miatt. A hamburgi repülőteret csütörtökön éjfélig lezárják, és egyelőre nem tudni, hogy pénteken felújítják-e a járatokat.

Az Eyjafjallajokull kitörésének és a hamufelhő fennmaradásának időtartamát nehéz felbecsülni. A vulkán előző kitörése több mint egy évig tartott. Sok múlik azon is, hogy továbbra is lövell-e ki hamut magából (vagy csak füstöt), és a szél Európa felé sodorja-e a felhőt.

Bill McGuire szakértő úgy vélekedett, hogy a légi közlekedésben kialakult fennakadások még néhány napig eltarthatnak, ám ha továbbra is kerül hamu a levegőbe, a következő fél évben sorozatos fennakadások lehetnek. A szakértők nagy része azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy a vulkán aktivitása ingadozni fog, ami időnként veszélyeztetheti az európai légi közlekedést.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását