2024. április 20. - Tivadar

Rómeók és Júliák-táncjáték

A Miskolci Nemzeti Színház tánctagozata az évad második táncjátékára készül, Krámer György Rómeók és Júliák című koreográfiájának bemutató előadását csütörtök este láthatja a közönség a Játékszínben.
2010. április 12. hétfő 09:15 - HírExtra
Árvai Judit, a teátrum kommunikációs és marketingvezetője az MTI-nek elmondta: a Júliák szerepében Bocsi Eszter, Handa Dalma, Szalay Olimpia és Varga Renáta látható majd, Rómeókként pedig Fűzi Attila, Gál Lóránt, Lukács Ádám és Muresan Aurél lép színpadra. A látványról Zeke Edit gondoskodik, a darab koreográfus-rendezője a Harangozó-díjas Krámer György.

A koreográfus-rendező a táncjáték kapcsán úgy fogalmazott: azért szerepel a címben a Rómeó és Júlia is többes számban, hogy senki ne Shakespeare-adaptációra számítson. "Azt jelzem ezzel, nem egy szerelmespárról lesz szó. A Rómeó és Júlia szókapcsolata ürügy, mézesmadzag, csomagolás".

Ez a drámacímre utalás azonban egyvalamit biztosan mond: mégiscsak a szerelemről szól a darab, és ha már Shakespeare a kifogás, előrevetíti, nem beteljesült és harmonikus szerelmi történeteket mesél el - tette hozzá.

"Arról szeretnék szólni, mit gondolok én a férfi-nő kapcsolatról. A szerelem bensőségességéről" - mutatott rá Krámer György, hozzáfűzve, a XXI. századi, áttekinthetetlen "kommunikációs katyvaszban akarom megvizsgálni, hová-mivé fejlődhet a fiatalok szerelme".

Véleménye szerint aligha valószínű, hogy olyan szép és magasztos véget érhetne, mint Shakespeare drámájában. Ma a romantikus, hősies, mindent magával ragadó szerelem terén, a csalódás, a kudarcok pályáján inkább a megúszásra játszunk. Legyen az beteljesült, vagy kiüresedett, de hogy valóban milyen, erre keres magyarázatot a táncjáték - fejtette ki álláspontját a koreográfus-rendező.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását