2024. április 19. - Emma

MSZP a köztársasági elnököt akarja

Kovács László volt uniós biztos szerint az MSZP "joggal igényli", hogy a köztársasági elnök szólaljon meg és mondjon néhány iránymutató mondatot a Kubatov Gáborról nyilvánosságra került hangfelvétel miatt kialakult helyzetben.
2010. április 8. csütörtök 14:57 - HírExtra
A szocialista politikus csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján ezt azzal indokolta, hogy Sólyom László sokszor hangoztatja elkötelezettségét a demokrácia, a demokratikus értékrend, a jogállamiság és az erkölcs iránt.

Úgy látja: felvetődik a kérdés, hogy egy Fidesz-kormány mire használná fel a Kubatov Gábor pártigazgató beszédében említett nyilvántartást.

Úgy fogalmazott:"nem irreális" az a feltételezés, hogy ennek alapján jelölnék ki a politikai tisztogatás célszemélyeit, dönthetnének állásinterjúknál, kinevezéseknél, támogatások odaítélésénél, elbocsátásoknál, iskolai felvételeknél, műtéti sorrendek meghatározásánál.

Kovács László kiemelte: a jogi lépéseket megtették ugyan, de ezeknél fontosabbnak tartja, hogy felhívják a választók figyelmét arra, a Fidesz által célul kitűzött jövő "valóban közel áll ahhoz, hogy megkezdődjön". Azt kérdezte: aki ellenzékben ilyet megtesz, az mit tenne, ha kormányon korlátlan és ellenőrizetlen hatalom birokosa lenne.

Hangsúlyozta: ezt még van lehetőség megakadályozni.
Kovács László drámai fejleménynek nevezte a Fidesz pártigazgatója által elmondottakat, ugyanakkor hangsúlyozta: ez nem teljesen meglepő a Fidesz demokrácia-felfogását figyelembe véve.

Példaként említette a többi közt, hogy a Fidesz a három hetenkénti ülésezés bevezetésével korlátozta a parlament, benne az ellenzék ellenőrző szerepét, kétéves költségvetést készített és megakadályozta az ellenzék által kezdeményezett vizsgálóbizottságok felállítását. Ide sorolta Orbán Viktornak azt a korábbi kijelentését, miszerint ellenzék nélkül is működik a parlament, csak nem olyan érdekes.

Szerinte ezek közé tartozik az is, hogy a fideszes képviselőknek a titkos voksolás után be kellett mutatniuk a szavazólapjukat Sólyom László megválasztásánál. A szocialista politikus felidézte Orbán Viktor kötcsei beszédét is, amelyben a Fidesz elnöke arról beszélt, hogy a vágya egy centrális politikai erőtér megteremtése 15-20 évre, és mindent meg kell tenni azért, hogy ebből ne térjenek vissza a többpártrendszerbe.

Közölte: ezek után Kubatov Gábor szavai - hogy név szerint tudják, kik azok a komcsik, akik a pécsi időközi választásokon nem Páva Zsoltra szavaztak - a legrosszabb a sejtéseit igazolják a demokrácia elkötelezett híveinek. Ezek Orwellnek a diktatúra természetrajzáról szóló 1984 című könyvét idézik, a mindent és mindenkit megfigyelő Nagy Testvérről - fogalmazott.

Egy, az interneten szerdán megjelent hangfelvételen állítólag Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója hallható. A politikus arról beszél, a 2009-es pécsi időközi választásokon szinte mind a 38 ezer Fidesz-szavazót ismerték: nemcsak a nevüket, de korukat, telefonszámukat, mobilszámukat, e-mail címüket és még azt is, milyen erős támogatói a Fidesznek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását