2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A kalózok ismét lecsaptak

Szomáliai kalózok kedden eltérítettek egy török hajót, amelynek fedélzetén török és ukrán állampolgárságú személyzet van.
2010. március 23. kedd 18:06 - HírExtra
A támadás 400 kilométerre történt attól a körzettől, ahol a nemzetközi erők járőröznek. John Harbour kapitány, az európai kötelék parancsnoka elmondta, hogy a helyszín inkább Indiához, semmint Szomáliához esett közelebb. A tengeri rablók a hajót a fő kalózfészeknek számító Haradhere kikötőjétől mintegy 1800 kilométerre térítették el. A máltai zászló alatt hajózó, Izraelből Thaiföldre műtrágyát szállító MV Frigián 19 török és két ukrán szolgál. A hajó greenwichi idő szerint 1 óra 37 perckor adta le az első vészjelet - jelentette az Anatolia hírügynökség a török hajózási helyettes államtitkári hivatal közleményére hivatkozva.

"A Frigia félfordulatot vett és a szomáliai kalózok búvóhelye felé tart. Az európai haditengerészeti erő figyelemmel követi a fejleményeket" - közölte Harbour. A brit kapitány szerint az a tény, hogy a támadást a szomáliai partoktól távol hajtották végre, azt bizonyítja, hogy a nemzetközi nyomás következtében a kalózok kénytelenek voltak kiterjeszteni tevékenységük hatósugarát.

"Az elmúlt három-négy hétben az EU haditengerészeti ereje a NATO-val és a kombinált haditengerészeti erővel (az amerikai parancsnokság alatt álló 151-es alkalmi harci kötelékkel) összehangolt műveletekben 17 kalózcsoportot fegyverzett le" - hangsúlyozta Harbour kapitány.

A kalózok egyre távolabb, olykor a Seychelle-szigetek partjainál támadják meg kiszemelt célpontjaikat, mivel 2009-ben több ország mintegy húsz hadihajót vezényelt a Vörös-tenger térségébe a hajózási útvonalak biztosítására.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását