2024. március 29. - Auguszta
A Barikád című, Jobbikhoz kötődő hetilap mostani címlapja igencsak felkavarta kedélyeket - Magyarország egyik legtekintélyesebb hetilapja máris azonnali elhatárolódásra szólítja fel a Jobbikot. De miért?
2010. március 17. szerda 18:29 - Pásztor Balázs
Egy „botrányos címlap”

Szent Gellért püspök szobra zordan magasodik Budapest látképe fölé - kezében menórával, egy hétágú gyertyatartóval, jellegzetes zsidó jelképpel. Az egész kép fekete-fehér, erős árnyalat-kiemelésekkel és a képzeletbeli kamera a püspök mögé állt, így arcát - akármilyen kifejezés is ül rajta - nem láthatjuk. A címlapon a szokásos fejlécen kívül a következő kiírás olvasható: „Ébresztő Budapest! Ezt akarjátok?”. Mindez a Barikád, az „új erő lapjának” április 11-ei számának címlapja.

Erre a HVG, Magyarország egyik legtekintélyesebb és legalaposabb hetilapjának újságírója úgy reagál, hogy „máris fel van adva a lecke Vona Gábornak: vagy eltávolítja a pártból, és lemondatja a képviselőségről és a Barikád főszerkesztői posztjáról Pörzse Sándort, vagy pedig eltűri, hogy az egész pártot, mint a legszennyesebb ideológia terjesztőjét megbélyegezzék.” Eme kijelentését arra vezeti vissza, hogy a címlap a nyilas propagandákat idézi, amit a Jobbik eddig igyekezett titkolni, de most kibújt a szög a zsákból - már ha nem határolódnak el a főszerkesztő Pörzse Sándortól, és az adott lapszám címlapjától.

Király András, a Jobbik szóvivője úgy reagált a címlapra, hogy "Akik elolvassák az újság belsejét is, megértik." Válaszában kifejti, hogy ez a szám hosszasan foglalkozik a Budapest területén található hatalmas izraeli befektetők és mágnások által birtokolt területekről, plázákról és telek-birodalmakról, és ezért lett ilyen a címlap. "Nem szeretnénk, ha Budapest maradék magyar részét is fölvásárolnák, ennyi az egész. Ha a ghánaiak, vagy a tamil tigrisek vásárolnának föl mindent az országban és Budapesten, rájuk haragudnánk".

Jelképek, és a múlt árnyai

Tény ami tény, a címlap mindenképpen erős - és hasonlóan erősek az újságban szereplő cikk-címek: Szabadrablás "Judapesten", „Izraeli térfoglalás a magyar ingatlanpiacon”, valamint a gyarmatosítás szó többszöri használata (utalás Simon Peresz legendássá vált kijelentésére). Pörzse szerint ez nem antiszemitizmus, hanem harc a megszállás ellen. De hogy ettől mennyire lehet az újságot, Pörzsét, vagy az egész Jobbikot a nyilas hagyományok őrzőjének, és anti-demokratikusnak nevezni, az már sokkal nehezebb kérdés.

Ugyanis mindenki akkora és annyi hülyeséget beszél/ír le, amekkorát akar, és mindenki annyi hülyeséget hallgat meg/olvas el, amennyit akar - ez a demokrácia és a szólás szabadságának alapja. Igaz, hogy most ezt a holokauszttagadás-kapcsán megtiltották, sőt, lehet, hogy a zsidó ellenes lapszám is a tiltásra adott válasz. Mindenesetre amíg lesz erre a mentalitásra igény, addig olyan is lesz, aki megírja és kiadja - és ezen a piaci elven semmilyen törvény nem tud változtatni.

Igaz ami igaz, a Jobbik sok olyan dolgot átvett, amit egykor a nyilasok használtak: jelkép-szerű köszöntés, árpádsávos zászló, sokszor a gyűlöletbeszéd határán egyensúlyozó szónoklatok, majdnem félkatonai al-szervezet, erőteljes hungarizmus stb. Ahogy az is igaz, hogy nálunk voltak először zsidótörvéynek, és hogy az egész egy hasonló "lappangó" gondolatvilággal indult. Sőt, szép párhuzam vonható Budaházy György és Szálasi Ferenc epikus bebörtönzéséből, mártírszerepéről is. Ezekből sokakban kirajzolódik egy szélsőjobboldali, diktatórikus álmokat dédelgető politikai szervezet - főleg, ha valaki egykor átélte ezeket a szörnyűségeket, és rémálmának szűnni nem akaró kivetülései rávetülnek Magyarország egyik legnagyobb pártjára.

Azt azonban fel kell ismerni, hogy jelenleg 2010-et írunk, és nem a ’40-s években járunk. Ma nincsenek uralkodó nácik és egy világháború, amely hatalomba lökheti a nyilasokat, és nincs egy EU-s Hitler se, akinek kezdeti dicsőségén fel lehetne építeni a „nagy magyar eszmét”. Manapság esély sincs arra, hogy bármilyen népréteget, vagy társadalmi réteget halomra lőjenek - hiába akarná ezt a Jobbik, vagy bármelyik másik párt. Egész egyszerűen azért, mert egy demokratikus Európa demokratikus országában élünk, és nem csak a választók, hanem a környező országok - és az Európai Unió - sem hagyna megvalósulni egy ilyen tettet.

Így viszont szokás szerint olyan dologtól félünk, aminek nem sok alapja van. Ráadásul ezen félelmeink a józan döntéseinket is befolyásolják, és néha olyanokat vagyunk képesek reagálni, ami egy demokráciában megengedhetetlen - noha paradox módon ezt pont a demokrácia védelmében tesszük. Azonban semmit sem lehet úgy megvédeni, hogy közben felrúgjuk annak az alapjait.

Többfajta megítélés

Ám a Jobbik nagy része nem akar semmi hasonlót. A Jobbik szinte mindig kifejtette kiállását a demokratikus alapelvek mellett és ennek a legnagyobb szószólója maga a pártelnök, Vona Gábor. Noha leegyszerűsített üzeneteik néha félreérthetőek, de ezeket később mindig tisztázzák - jó példa erre a TV2 és az RTL Klub „betiltásának” ötlete. Mindent összevetve a Jobbik eddig tökéletesen betartja a demokrácia játékszabályait, így nem lehet tőlük megtagadni semmilyen, demokratikus pártoknak kijáró jogot - mint ahogy azzal egyesek próbálkoznak.

Azonban az sem tagadható, hogy a Jobbik befogadott sok olyan elemet berkeibe, akik a gyűlöletet, a haragot és a túlzott patriotizmust képviselik. Ezek az elemek szónoklataikban, kijelentéseikben sokszor tesznek olyan megnyilvánulásokat, amik párhuzamosak a nyilasok eszmerendszerével, és erősen feszegeti a demokrácia keretét. Amennyire kiállunk a más pártokban megjelenő korrupt elemek ellen, annyira kell a társadalomnak kiállnia ezen, valóban szélsőséges elemek ellen is. Mert míg más pártokban korrupció miatt lógnak ki egyes személyek a demokráciából, addig itt - a radikális pártban - a szélsőségesség miatt.

A választások során pedig döntse majd el mindenki, aki a három nagy párt valamelyikére akar szavazni, hogy melyik a kisebbik rossz: a korrupció vagy szélsőségesség?
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

H.K.
2010. március 18. 10:22
Mai hír: izraeli felderítőgépek Magyarország felett. ???????????????? Na mit keresnek ezek itt felettünk? Nem kellett volna esetleg lelőni vagy kikísérni őket a légterünkből a csodálatos fidesztiszta beszerzésű Grippenekkel? A diplomáciai berepülés vonatkozik felderítő katonai gépekre is? Miféle diplomácia ez? Seggnyaló?
Rysk
2010. március 18. 09:38
Miért kell állandóan nyilasozni? Nem unalmas?
"majdnem félkatonai" - ez vicc!
Tiszta versenyt! Győzzön a Jobbik!
H.K.
2010. március 18. 08:24
Jó ez. Akinek ez fáj az becsukott szemmel jár. Aki meg fél az elmehet. Bár nem lesz baja, bármennyire is riogatnak ezek az "írástudók".
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását