2010. július 30. - Judit, Xénia

Megkezdi munkáját az IPCC-t ellenőrző testület

Egy tizenöt nemzeti tudományos akadémiát tömörítő szervezet, az InterAcademy Council (IAC) fogja ellenőrizni az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) munkáját - jelentette be az ENSZ szerdán.
2010. március 10. szerda 22:40 - HírExtra
A bejelentés előzménye, hogy az elmúlt hónapokban megingott a klímapanel iránti bizalom, miután a 2007-es IPCC-jelentésben szereplő több hiba is napvilágra került.
A felülvizsgálati folyamat hivatalosan már helyi idő szerint szerda este megkezdődik a világszervezet New York-i székházában, s várhatóan augusztus végére fejeződik be.

Robbert Dijkgraaf, az IAC társelnökének közlése szerint az IAC egy feltehetően 10 független és elismert tudósból álló testületet bíz meg a részletes ellenőrzés elvégzésével. A testület tagjait az IAC soron következő vezetőségi ülésén, március 22-én választják meg.

Dijkgraaf hangsúlyozta, hogy a felállítandó testület nem ellenőrzi majd visszamenőleg az IPCC jelentéseinek teljes tartalmát, azonban a már napvilágra került hibákat "esettanulmányként" felhasználja. A testület feladata elsősorban a hibafeltárási és -javítási módszerek finomítása lesz, valamint annak felülvizsgálata, hogy használjon-e az IPCC tudományosan nem lektorált forrásokat. Megvizsgálják majd azt is, hogy a kormányok hogyan tekintik át az IPCC-jelentéseket, valamint hogy az ENSZ-testületnek milyen a nyilvános kommunikációja.

Az IAC társelnöke kiemelte azt is, hogy az IPCC-t ellenőrző testület eredményeit is lektorálják majd független kutatók.

Az ellenőrző-testület felállításáról szóló hírt a klímapanel támogatói és kritikusai egyaránt üdvözölték.

A klímatudomány eredményeit időről-időre összegző IPCC iránti bizalom először az angliai email-botrány kapcsán ingott meg: 2009. november végén kiszivárgott a Kelet-angliai Egyetem Klímakutató Központjában dolgozó egyes tudósok több ezer e-mailből álló levelezése, melynek egyes szakaszai klímaszkeptikusok szerint arra utalnak, hogy a kutatók manipulálták, illetve elrejtették az adatok egy részét.

A 2007-ben Nobel békedíjjal kitüntetett IPCC hitelét tovább rontotta, amikor januárban kiderült: hibásan állították, hogy a himalájai gleccserek 2035-re teljesen elolvadhatnak, a helyzet a valóságban nem ennyire drámai.

Végül februárban az ENSZ-testület azt volt kénytelen elismerni, hogy 2007-es jelentésében túlzó adatot idézett Hollandia területének tengerszint alatt fekvő hányadára vonatkozóan.

Az IPCC szerint a tévesnek bizonyult adatok nem érintik a 2007-es jelentés végkövetkeztetését, miszerint a globális felmelegedés létező jelenség, és jelentős részben az emberi tevékenységre, elsősorban a fosszilis energiaforrások felhasználására vezethető vissza.

A klímaszkeptikusok ezzel szemben úgy vélik: a napvilágra került hibák erősítik a gyanút, hogy a testület munkája felületes, és túl nagy mértékben támaszkodik "szürke irodalomra", azaz a vezető tudományos folyóiratokon kívüli forrásokra.

A kialakult bizalmi válság hatására február elején több vezető klímakutató is javaslatot tett a testület reformjára. A Nature című brit tudományos folyóiratban megjelent cikkben a jelenlegi formában való megtartástól a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) mintájára történő átalakításon át egy Wikipedia-szerű IPCC létrehozásáig sokféle elképzelés felbukkant.

Az IPCC soron következő átfogó jelentése 2014-ben várható. A klímadiskurzusban elsőszámú hivatkozási alapnak számító 2007-es jelentés több mint háromezer oldalon taglalta az éghajlatváltozás okait és hatásait, és több mint 10 ezer szakértői anyagra hivatkozott.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Időjárás
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Ha unatkozik, mit tenne szíve szerint?
Nyálammal vegyítenék két csomag gyümis rágógumit, felfújnám, majd miután felszálltam, elrepülnék egy meteorra, mint a Bruce Willis.
Beülnék a parlamentbe az MSZP-s Vitányi Iván mellé egy jót szundizni.
Bambán néznék jobbra-balra, közben egy hupilila elefántra gondolnék, mert az a kedvencem.
Lehajolnék, átfognám a bokámat, megpuszilnám a tomporom, majd várnám az atomrobbanást.
Rózsaszín mamuszban, Hello Kittys pizsamafelsőben, szegecses motoroskesztyűben ijesztegetném a jónépet a Váci utcában. Alsó nem lenne rajtam.
Tehéntőggyel - két fogóval rendelkező gimnasztikalabdával - végigugrálnék a 66-os úton.
Végigsétálnék a Westend City Center egyik oldalán, majd a másik oldalon visszatérnék a kiindulópontra, mint egy rossz zombi.
Madam X-otic jellegű, magukat művésznek tartó kreatúrákkal sokkolnám az agyvelőmet, míg középkori flagellánsként ostorozni kezdeném önnönmagamat.
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Koktélkeverő sztárok