2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Húsz éve a Bibliáért

- Megalakulásának 20. évfordulóját ünnepli az idén a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat; a jubileumhoz kapcsolódóan a tervek szerint megjelentetnek a Bibliához egy teljes konkordanciát (egyeztető szójegyzéket), amelyhez hasonló magyarul még soha nem látott napvilágot - közölte Tarjányi Béla, a társulat elnöke az MTI-vel.
2010. március 7. vasárnap 08:25 - HírExtra
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) újszövetségi tanszékének vezetője utalt arra: az interneten már létezik egy ilyen keresőrendszer, amely a Szentírás egyes fogalmait, szavait ábécébe rendezve megjelöli azok előfordulási helyeit. Ezáltal könnyebb megtalálni, mely fejezetekben, igehelyeken található hasonló tartalmú szöveg.

A konkordancia azonban hiába van meg az interneten, "a könyvekre ezután is szükség lesz" - tette hozzá.

A hiánypótló munka Konkordancia - helykereső szótár a Káldi-Neovulgáta Bibliafordításhoz címmel jelenik meg. A kötetet Tarjányi Béla szerkeszti, készítői a bibliatársulat munkatársai és a PPKE oktatói.

A társulat elnöke további kiadványaik közül kiemelte Balás Béla kaposvári püspök Kis idő című, a kereszténység történetét bemutató kötetét. Említést tett a Vallomás a Szentírásról című kétkötetes DVD-ről, a Szent Pálról szóló multimédiás lemezről (A kövek üzenete), A Szentföldön Jézus lába nyomán című DVD-ről, valamint a Magyarságunk és a Biblia című CD-ről. Szólt az úgynevezett öregbetűs Újszövetségről, amelyet idősebbeknek és gyengén látóknak nyomtattak, továbbá egy kuriózumról is: a nagy méretű, díszes Aranybiblia templomi kihelyezésre készült.

Paskai László bíboros 1990. március 23-i levelében közölte, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jóváhagyta a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat alapszabályát és engedélyezte működését. A bibliatársulat a rendszerváltás után bibliákkal látta el a határon túl élő magyarokat, Jeromos-füzetek címmel folyóiratot ad ki, bibliaiskolát vezet, s évente kétszer megrendezi a biblikus professzorok szakmai értekezletét.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását