2024. április 18. - Andrea, Ilma

A KDNP megvédi a magyar földet

Bárhogyan is dönt az Európai Unió a magyarországi földvásárlási moratórium meghosszabbítása ügyében, a Fidesz-KDNP kormány mindenképpen megakadályozza, hogy a külföldiek földet vásárolhassanak Magyarországon - jelentette ki Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke szerdán Zalaegerszegen tartott sajtótájékoztatóján.
2010. február 17. szerda 19:15 - HírExtra
A pártelnök úgy fogalmazott, hogy helyes volt a szocialisták kezdeményezése ebben a témában, de már korábban meg kellett volna tenniük. Támogatja a jobboldal, hogy az Európai Unió hosszabbítsa meg a földvásárlási moratóriumot, de bármi lesz is a döntés, az új kormány megakadályozza, hogy "külföldiek felvásárolják a magyar földet".

A politikus Franciaországot és Dániát említette, ahol szintén megvédik a földterületeket, Dániában például lehetősége van a külföldieknek is a földvásárlásra, de csak akkor, ha "Dániában, dán nyelven, dán mezőgazdasági diplomát szereztek". Semjén Zsolt szerint hasonló leleményességgel és technikai lehetőségekkel Magyarországon is meg lehet védeni a földet.

Hozzátette, "a szocialista földlobbi" akadályozta eddig, hogy ebben a kérdésben lépjenek. "Gráf József és Magda Sándor (...) nagybirtokosok lobbija, akik országrésznyi birtokokat gründoltak össze", mert ők abban érdekeltek, hogy külföldiek is vásárolhassanak, hiszen akkor sokszoros haszonhoz juthatnak.

Semjén Zsolt kitért a napokban zajlott vitára, amelyben a szocialista párt sérelmezte, hogy Kiss-Rigó László Szeged-csanádi megyéspüspök a hódmezővásárhelyi polgármester rendezvényén politikai véleményt fejtett ki. Ennek kapcsán azt mondta, hogy "a Rákosi-korszakot idéző támadást láthattunk" a katolikus egyház ellen, mert ma már egy püspöknek is joga van megfogalmazni a véleményét, nem úgy, mint az ötvenes években.

Megítélése szerint Kiss-Rigó Lászlónak igaza volt kijelentéseiben, mert "a magát szociálisnak mondó MSZP elárulta a szociális értékeket", az egyházi iskolába járó diákoktól megvonta a támogatások egy jelentős részét.

Az MTI azon kérdésére, hogy a Lenti körzetben korábban a Fidesz-KDNP pártszövetségnek sikereket hozó kereszténydemokrata Nógrádi László függetlenkénti indulásával nem osztja-e meg a jobboldali szavazókat, Semjén Zsolt úgy válaszolt: szerencsétlen szituáció, de a közös jelöltet kell támogatni a kormányváltás érdekében. "Személy szerint is nagy fájdalom, mert Nógrádi László a barátom", de a közös kormányzás érdekében félre kell tenni a vélt vagy valós személyes sérelmeket - tette hozzá.

Nógrádi László a Népszabadságnak a múlt héten kifejtette: listás helyet ígért számára a KDNP vezetése. Semjén Zsolt ennek kapcsán azt mondta, ez valóban így volt, mert miután a Lenti körzetben ellehetetlenült a jelöltállítás, az országos listán kínált számára helyet vagy "akár más komoly megbízatás" formájában számítottak volna Nógrádi Lászlóra.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

H.K.
2010. február 17. 19:48
Ja zsidóműhellyel a hátán. Megint egy hihető mellébeszélő.
Örülhet a semjén ha a pártocskája nem lesz kisgazda utód, választások után.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását