2010. szeptember 8. - Mária, Adrienn

A dívány, ahol Puskin meghalt

Alekszandr Puskin valóban azon a díványon halt meg, amely Szentpéterváron, a költő lakásában berendezett múzeumban látható - jelentették be egy alapos vizsgálat eredményeként hétfőn, a költő halálának évfordulóján a Néva parti városban.
2010. február 8. hétfő 22:54 - HírExtra
Jurij Molin, a szentpétervári törvényszéki orvostani intézet helyettes vezetője elmondta: mintákat vettek Puskinnak a múzeumban őrzött véres mellényéből és hajtincséből, és ezt hasonlították össze a díványon, illetve a kárpit mélyebb rétegeiben talált vérnyomokkal. A mellényt bizonyítottan a költő viselte, s a hajtincsről most állapították meg egyértelműen, hogy tőle származik.

A díványt az Ermitázs adta át a múzeumnak 1937-ben, de sokan kételkedtek eredetiségében. Galina Szedova, a lakás-múzeum igazgatója hétfőn azt is bejelentette: sokéves kutatómunkával sikerült kideríteni, hogy a bútordarabot Natalja Goncsarova, a költő özvegye adta át Mark Filoszofovnak, az Ermitázs munkatársának, s onnan került vissza eredeti helyére, Puskin Mojkán lévő lakásába.

Molin szerint a vizsgálat azt is bebizonyította, hogy barátainak nem volt érdemes a sebesült költőt elvinni a katonai orvostudományi akadémia kórházába, mert az a segítség, amelyet akkoriban ott tudtak nyújtani, nem volt semmivel sem több, mint amit otthon biztosíthattak a sérültnek a hozzá siető orvosok.

A dívány eredeti voltát illető kételyek mindeddig olyan erősek voltak, hogy a tárlatvezetésen hangsúlyozták: az egyetlen, ténylegesen Puskin tulajdonát képező bútordarab a múzeumban egy nagy asztal, a többi hű kópia, amelyet az eredeti számlák alapján az eredeti bútorokat gyártó cégtől rendeltek meg.

Puskin (1799. június 6. – Szentpétervár, 1837. február 10.) a szentpétervári társaság egyik kedvence, már életében kultikus alak volt. Költő, író, drámaíró, az orosz irodalom fejlődésének meghatározó alakja, a modern orosz irodalmi nyelv megteremtője. Legjobb versei közül sokat magyarra sajnos nem fordítottak le.

Életét egy párbajban szerzett seb oltotta ki: felesége jó hírének védelmében párbajozott az őt provokáló Georges Charles d'Anthes francia emigráns kalandorral, és a sérülésbe a második napon belehalt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Időjárás
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Ön milyen kifogással áll elő, ha késésben van?
Kihívtam egy vízvezetékszerelőt, aki órákig magyarázta a dugulás kiváltó okát.
Túszul ejtett egy karaokesztár és csak a "Scream" című számnál tudtam elszabadulni.
Elaludtam és a kicsorduló nyálam lecsöppenésére ébredtem fel.
Bombariadó volt a házunkban. Még szerencse, hogy túléltem.
Elkéstem? Miért, mikorra beszéltük meg a találkát?
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
A Top 10 magyar lány