Regisztráció • 2010. március 17. - Gertrúd, Patrik napja van.
Top hírek:
 

Hobbija az erőszakos lopkodás

Megkerült a móri rabló

Néhány órával a bűncselekmény elkövetése után elfogták azt a férfit, aki pénteken késsel fenyegetőzve kirabolt egy babaholmikat árusító móri üzletet; a tettes a kihallgatása során azt mondta, hogy a rablás a hobbija - közölte az MTI-vel szombaton a rendőrség.
2010. február 6. szombat 17:31 - HírExtra
A férfi késsel hadonászva ment be az üzletbe. Többször elmondta, hogy "ez egy késes rablás", és a bevételt követelte. Miután megkapta a mintegy százezer forintot, gyalogosan elmenekült - mondta el R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A nyomozás során felmerült, hogy néhány éve hasonló módon raboltak ki egy ugyancsak móri műszaki boltot. A tettest akkor rövid idő alatt elfogták egy Székesfehérvár felé tartó autóbuszon. Az akkori elkövető fényképét megmutatták a szemtanúknak, akik felismerték benne a bababolt kirablóját - tette hozzá a szóvivő.

A férfit szombatra virradó éjjel egy móri hozzátartozója lakásán elfogták, majd őrizetbe vették. A rablott pénzből azonban addigra csak 175 forint maradt. Egy részét ruhára költötte, illetve Székesfehérváron játékgépen eljátszotta, a többit pedig két bodajki kocsmában elmulatta.

A rabló elismerte a bűncselekmény elkövetését, és azt mondta a nyomozóknak, hogy neki ez a hobbija.

Feljelentik a BKV volt vezérigazgatóját

Jogi lépést tesz rágalmazásért Antal Attila, a BKV volt vezérigazgatója ellen Bruck Gábor, a Sawyer-Miller Group nevű PR-cég vezetője, mert szerinte a jelenleg házi őrizetben lévő Antal hamisan állította egy interjúban, hogy Demszky Gábor ...
Időgép
Állítsa be a dátumot és megtudja mi történt aznap a világban! A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat.
A kiválasztott dátum:
A kiválasztott idő:
Szavazás
Önnek melyik pártvezető beszéde tetszett?
  • Mesterházy Attila
  • Orbán Viktor
  • Vona Gábor
  • Bokros Lajos
  • Schiffer András
  • Demszky Gábor
  • Egyiket sem figyeltem
Fotótár
Károly herceg megérkezett Budapestre
Időjárás