Nyakó István, az MSZP szóvivője 2010. január 29-én a távirati iroda tudósítójának arra a felvetésére, hogy a tavaly év végén a szocialisták által támogatott vagyonadó is tartalmaz az ingatlanokra vonatkozó adót, azt felelte: ha a szocialistákon múlik, „akkor sem most, sem a következő ciklusban nem lesz ingatlanadó”. Budai Bernadett, úgyszintén az MSZP szóvivőjeként 2010. február 4-i sajtóközleményében azt írja, „az MSZP álláspontja egyértelmű az ingatlanadóval kapcsolatban: ilyen adó nincs és nem is lesz”.
A világháló egyik áldásos tulajdonsága, hogy alkalmas helyen alkalmas kulcsszóval keresve másodpecek alatt visszaidézhető, ki, hol, mikor, mit mondott egy adott ügy vagy esemény kapcsán. Így az is, hogyan vélekedtek szocialista politikusok az ingatlanadóról 2009 tavaszán. Akkoriban, amikor a Bajnai-kormány bejelentette az adó törvényi feltételeinek megteremtését.

