Gyurcsány Ferenc újból megszólalt a blogján. A volt miniszterelnök jegyzetének látszólag a legfontosabb üzenete, hogy nem szabad a csodákban hinni, az emberek kizárólag magukban bízhatnak. Látszólag. Mert ezt a gondolatot a tőle már jól megszokott demagógiával addig csűri-csavarja, amíg végül egy nagyot belerúg politikai ellenfelébe, a legnagyobb ellenzéki pártba.

A csodavárásról úgy beszél, hogy világos legyen már előre: a leendő (Fidesz) kormányzat nem fogja beteljesíteni az emberek vágyait. Ez azonban aljas játék. Azon persze nincs mit vitázni, hogy Gyurcsánynak első körben igaza van. Persze, hogy nem lehet csodákra számítani, persze, hogy nem egy új kormány hozza el a Kánaánt, persze hogy az embereknek maguknak kell tenniük azért, hogy jobban boldoguljanak! De!

Ravasz húzás

Ám ezzel a gondolattal Gyurcsány a kormányzatok felelősségét is csökkenti. Ravasz megfogalmazása éppen arról szól, hogy mindegy ki van hatalmon, az emberek csak magukban bízhatnak. Ez pedig egyáltalán nincs így. Egyáltalán nem mindegy, ki vezeti az országot, egyáltalán nem mindegy, milyen hosszú távú programot hirdet, milyen szociális érzékenység jellemzi, mennyire képzett emberek mozgatják a gazdasági vagy külpolitikai céljait stb. stb…

Ráadásul Gyurcsány Ferenc elfelejti, hogy a választásoknak nem csupán közjogi szerepe van, de legalább annyira fontos társadalom-pszichológiai esemény. Minden szavazás (legyen az népszavazás vagy képviselő választás) a változtatás ígéretével kecsegtet, azzal az érzéssel, hogy lehet, hogy az én szavazatom miatt lesz jobb az ország. Még egyszerűebben: reményt ad az embereknek! A volt miniszterelnök legfrissebb blog-bejegyzésében ezt a reményt próbálja elvenni az emberektől. Ez pedig hatalmas felelőtlenség.

Beismerés

Gyurcsány céljai persze érthetőek. E gondolatmenet nagyon is jellemző a volt kormányfő lelki világára. Szeretné az ország rossz vezetésének felelősségét – ebben természetesen saját felelősségét – minél inkább feledtetni az emberekkel. Ez azért érdekes, mert ha jobban elmerülünk az emberi pszichében, akkor rádöbbenünk, ez a gondolat egyfajta beismerés. Beismerése saját kudarcos kormányzásának. Hiszen csak az az ember szeretné távolabb vinni az ország felemelkedésének vagy bukásának okát a hatalmon lévőktől, aki maga is hatalmon volt és szerepe volt – jelen esetben – a bukásban. Magyarán tudja, hogy felelős, ám ezt nem bevallja, hanem ügyes trükkel a felelősség általános kérdését keni rá a lakosságra.

Gyurcsány felismerte saját felelőségét, és saját szerepét az ország mai állapotának kialakulásáért, majd feltételes reflex-szerűen (mert a lelkiismeret furdalás nem szerepel a szótárában) elhárítja a felelősséget, kétségtelenül gyönyörű szavakkal. Ám ezek a szavak csapdát állítanak azoknak, akik nem gondolkoznak el azon, mit is jelentenek valójában.

Nincs mit magyarázni

Végső érvéként kénytelenek vagyunk leírni egy közhelynek számító gondolatot. A magyar átlagpolgár nem dolgozott rosszabbul tíz évvel ezelőtt, mint most. A fodrász ugyanúgy vágta a hajat, a taxis ugyanúgy vezetett, a tanár ugyanúgy tanított, a munkás meg ugyanúgy épített. A munkájuk minőségében nem volt változás.

Mégis, 2002-ben az ország adóssága és gazdasági helyzete sokkal kiegyensúlyozottabb volt, sokkal jobban produkált; a térség vezető állama voltunk, sőt, a jövőre való kilátásaink is kifejezetten jók voltak. Ma, nyolc évvel (és öt év Gyurcsány-kormányzással) később ezek egyike sincs így.

Miközben a fodrász, a taxisofőr, a tanár, a munkás ugyanúgy dolgozott, az ország hihetetlen lejtmenetbe kezdett. Nem igaz, hogy azért, mert kedvtelenek voltak, vagy mert csak a csodákban bíztak. Azért, mert az akkori kormányok elszúrták.

Ebből egyenesen következik, hogy igenis számít, hogy ki kaparintja meg a hatalmat, hogy milyen lesz a következő kormányunk teljesítménye. Ez nem csoda, ez tény.

Persze lehet, hogy éppen Gyurcsány az, aki a csodákban hisz, és nem a valóságban. Talán ezért is várta a sültgalambot, mikor a bársonyszékben ült, ezért fantáziált hetente új kormány-programot ahelyett, hogy tisztességesen kormányzott volna.