2018. december 17. - Lázár, Olimpia

Politikai játékszer: dobálódzás egy kispárttal

Az egyik nagy párt nehezítené, a másik könnyítené a kispártok dolgát, ám mindkettő csak a saját önös indokai végett. De mit lehet eljátszani egy törvényes párttal a demokrácia keretein belül?
2010. január 15. péntek 07:43 - Pásztor Balázs
Alapítani és elvenni

Ha nincs támogatottságod, legyen pénzed!
Bár az SZDSZ mögött még mindig hatalmas pénzek állnak (utal erre a Strabag Demokraták Szövetsége gúnynév is), de támogatóit már elvesztette, egyedül a parlamenti bejutásra esélye sem lenne - ezért szövetkezik az MDF-el. Ez folyamat viszont egyes bloggerek és kommentelők szerint magát, a demokráciát csúfolja meg, ugyanis a parlamenti képviselőknek nem pénzt kellene maguk mögött tudniuk, hanem társadalmi támogatottságot. És „nagyon szomorú, hogy ehhez a Bokros Lajos által fémjelzett MDF segítő kezet nyújt”.
A baloldalt rendszeresen éri az a vád, hogy sorra alapítja a kispártokat, csak hogy százalékokat tudjon elvenni a jobboldalból - vagyis hogy a kiábrándult baloldali szavazóknak legyen kire voksolniuk. Eme pártokat általában pénzekkel és kopogtatócédulákkal is támogatják - amit jól mutat, hogy egy-egy ilyen pártra kevesebb szavazat érkezik a választásokon, mint amennyi kopogtatócédulát leadtak. Természetesen a jobboldal is csinált már hasonlót, azonban jelen helyzetben a kispártok szerepe megfordult és felértékelődött.

Jelenleg a jobboldal támogatja a törpepártokat, hogy minél több szavazatot vegyenek el a tömörülni látszó baloldali erőktől, és így - ha a kispárt nem éri el az öt százalékot - több hely maradjon a jobboldalnak. A baloldal viszont minden politikai erőt egybe akar gyúrni - a manapság korrupciót megtestesítő MSZP kivételével - szavazatmaximalizálás érdekében, így ő kifejezetten hátráltatja a beolvadásra nem kapható politikai erőket.

A két baloldali kispárt, az MDF és az SZDSZ egyre inkább áll össze egy háromszárnyú bajszos Ibolyává - a pletykák szerint Demokratikus Centrum néven indítanának közös listát - amely mutáns leginkább az elbizonytalanodott baloldali szavazóknak kínál alternatív lehetőséget a hitelét vesztett szocialistákkal szemben, és természetesen Orbán Viktor vizionált kétharmada ellen. Így, egy majdnem olajfa-koalícióval akár jelentős sikereket is elérhetnek - amit az MSZP is támogat, hisz a hírek szerint ő is pénzt pumpál a szövetségbe. A két kispártnak ez bőven megéri: az SZDSZ bejut a Parlamentbe, az MDF meg kap pénzt kampányra. A Fidesznek természetesen mindez nem tetszik, így várhatóan mindent megtesz majd a szövetség szétbombázása érdekében. Mindezt jól reprezentálja egy óbudai példa.

Az ország kicsiben: Óbuda


Az LMP egy frissen alakult, ám nem az egyik korábbi párt által grundölt kispárt - bár sokszor hangzik el az alaptalan vád, hogy az SZDSZ utódpártja - amely szintén főleg a kiábrándult baloldali szavazókra hajt. Így a párt 11. kerületi szervezete nem kapott meghívást arra a helyi önkormányzat által rendezett találkozóra, ahol az induló pártoknak szóló ingyenes kampányolási és média-megjelenési lehetőségeket ismertették volna. Ezt észrevéve Seller Domonkos, a Fidesz helyi vezetője szólt az LMP-nek, hogy lesz ez a találkozó, és a párt érdekében nem ártana, ha jelen lennének.

Az eset első hallásra furcsa lehet, de ha jobban belemegyünk, teljesen egyértelmű a helyzet. A fenti nagy összeborulást figyelembe véve nem áll az MSZP-MDF-SZDSZ triumvirátus érdekében, hogy az LMP sikeresen induljon a választásokon, így „véletlenül” kihagyták a meghívottak listájából. A Fidesznek viszont érdeke az, hogy az LMP minél több szavazatot halásszon el a baloldaliak elől, így a segíti a zöldpárt útját - úgy, hogy közben a demokratikus egyenlőségre és saját becsületére is tud hivatkozni.

A feltételezést csak megerősíti, hogy az LMP delegáltja szerint Molnár Gyula szocialista polgármester az ülésen megemlítette, hogy gondolta, hogy Seller hívta meg őket. A fenti koalíció-víziót pedig az támasztja alá, hogy Lakos Imre, aki eredetileg SZDSZ-es, és a fővárosi közgyűlésben is a szabad madarak színében jeleskedik, a helyi MDF zászlója alatt fog indulni.

Játék a demokráciával


Azt már megszokhattuk, hogy a két nagy erő minden követ megmozgat azért, hogy a másiknak rosszabb, nekik pedig jobb legyen - de felmerül a kérdés, hogy hol van a határ? Ugyanis egy másik párt demokratikus jogaival dobálódzni már súrolja azt a pontot, ami demokrácia határainak átszakítását is jelzi. Ugyanúgy, ahogy Bajnai Gordonnak kötelező a Jobbiknak is átadnia az ország anyagi helyzetére vonatkozó dokumentumokat, akármennyire nincs is ínyére - mondta ki Sólyom László - ugyanúgy az egyes kerületeknek is be kell vonniuk kampánylehetőségeikbe minden demokratikus, indulni vágyó pártot.

Ugyanis a demokrácia az egyenlőségről: az egyenlő esélyekről és egyenlő jogokról szól - amivel jelen helyzetben a miniszterelnöktől a polgármesterekig mindenki dobálódzik, csak mert egy párt nem tetszik neki. Az lenne a legjobb, ha minden politikai erő hallgatna az államfőnkre, aki elméletileg hivatalból a magyar demokrácia és tisztesség jelképe. Ő ugyanis így szól: bár mindenki, tisztségétől függetlenül megfogalmazhat személyes, akár elítélő véleményt egyes politikai erőkkel szemben, de „az állami szervek kötelesek a feladatkörükbe tartozó ügyekben a közérdekű adatokat bárki által hozzáférhető módon közzétenni, illetve erre irányuló kérelem esetén azokat kiadni vagy az azokba való betekintést lehetővé tenni”.

Ámen.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

mmynus
2010. január 15. 18:24
Persze a David-Herenyi duo se szeretne mentelmi jog nelkul maradni, es van meg ott nehany ember akinek nagyon eg a laba alatt a talaj, igy most a sok vajas fulu osszefog. Aki pedig nem szeretne ha ezek az ugyek bolygatva lennenek, az megtomi oket egy "kis" penzzel. Ez megint csak idohuzas. Hatha veletlenul meg jol jonnek ki belolle.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását