2024. március 28. - Gedeon, Johanna

MSZP: honnan van a Fidesz címlistája

Az MSZP szerint a Fidesz ahelyett, hogy "izzadságszagú összeesküvés-elméleteket" gyárt az Európai Unió és az MSZP titkos kampány-együttműködéséről, inkább arra adjon választ, hogy a választókat közvetlenül megszólító DM-(direkt marketing) leveleihez honnan szerezte meg a címlistát.
2010. január 13. szerda 14:31 - HírExtra
Nyakó István, az MSZP szóvivője az MTI-vel ezt arra reagálva közölte szerdán, hogy Balsai István, a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója szerint burkolt és tiltott párt- és kampányfinanszírozásra készül a kormány.

Kifogásait egyrészt a Miniszterelnöki Hivatal bruttó 200 millió forintos kommunikációs kampányainak megszervezésére és lebonyolítására kiírt, hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzéssel kapcsolatban fogalmazta meg. A másik, általa bírált ügyet a Magyar Nemzetben megjelentek alapján ismertette: e szerint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen keresztül az uniós forrásokból megvalósuló beruházásokkal kapcsolatban - az uniós polgárok pénzéből - 300 millió forintot akar elkölteni a kormány a választási időszakban annak bemutatására, hogy "minden szép és jó".

Nyakó István szerint a Fidesz súlyos kérdésekkel adós a magyar választóknak, azoknak, akik közül több millióan kaptak a párttól kampánylevelet az elmúlt hetekben, akár kértek ilyen Fidesz-levelet, akár nem, akár megadták Orbán Viktornak az adataikat, akár nem.
A szóvivő közleményében közölte: a legújabb Orbán-levél pedig már anyagi támogatásra is felszólítja a címzetteket, ezzel láthatóvá válik az ellenzéki párt számára, ki támogatja pénzzel és ki nem, ki van velük és ki nem.

A politikus emlékeztetett arra, hogy az MSZP az adatvédelmi biztoshoz fordult azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz vajon honnan ismeri a DM-levelek címzettjeit; honnan van az adatbázisuk; milyen forrásokból gyűjtik a címlistákat, ami alapján még MSZP-s képviselők és elhunyt személyek is kapnak a kiadványokból.

"A Fidesz ahelyett, hogy izzadságszagú összeesküvés-elméleteket gyárt az Európai Unió és az MSZP titkos kampány-együttműködéséről, inkább ezekre a valóságos és sokmillió választót érintő kérdésekre adjon választ" - közölte Nyakó István.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását