2024. április 19. - Emma

Charle Sheen majdnem megölte feleségét

Charlie Sheen feleségének tanúvallomása szerint az amerikai színész az ágyhoz szorította, és egy bicskát a torkának szegezve halálosan megfenyegette. A karácsony napján történt bántalmazás Brooke Mueller válási szándéka miatti veszekedéssel kezdődött.
2009. december 29. kedd 13:55 - HírExtra
Mueller hétfőn nyilvánosságra hozott vallomása szerint Sheen egyik kezével a torkát fogta, miközben a másik kezében a kést tartotta. A színész azzal fenyegetőzött, hogy Muellernek jobb lesz félnie, mert ha a történteket bárkinek elmondja, megöli őt.

Sheen tagadja a felesége állításait, a rendőröknek azt mondta: mindössze egymás karját ütötték meg, és összetörte az asszony két szemüvegét a felesége szeme láttára.

A 44 éves színész a bántalmazás miatt karácsony napjának egy részét az aspeni rendőrségen töltötte, ahonnan 8500 dollár (1,6 millió forint) óvadék fejében engedték haza.

A Két pasi - meg egy kicsi sztárja tavaly májusban vette feleségül Brooke Muellert, akitől idén márciusban ikerfiai születtek.
Sheen a rendőrségen elmondta, hogy nagyon felkavarta felesége válással való fenyegetése, mert előző válása Denise Richards színésznőtől, valamint a lányai feletti gyámsági vita mély nyomot hagyott benne.


A rendőrség szerint Charlie Sheent egy 10 centiméteres pengehosszúságú bicskával vették őrizetbe. Arnold Mordkin kerületi főügyész elmondta, hogy a gyilkossággal való fenyegetésért 2-től 8 évig terjedő börtönbüntetés, valamint 2-500 ezer dolláros pénzbüntetés szabható ki.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását