2024. április 16. - Csongor

a Fidesz szerint sólyomnak az AB-hez kellene fordulnia

A Fidesz elnöksége arra kéri az államfőt, fontolja meg előzetes normakontroll kérésének lehetőségét az Alkotmánybíróságnál (Ab) az új magánnyugdíj-biztosítási rendszerről szóló törvénnyel kapcsolatban - ismertette az ellenzéki párt elnökségének csütörtöki döntését Szijjártó Péter.
2009. december 17. csütörtök 16:13 - HírExtra
Ha Sólyom László köztársasági elnök másképpen dönt, akkor a Fidesz fog az Ab-hez fordulni - mondta a párt elnöki stábjának vezetője budapesti sajtótájékoztatóján.
Szijjártó Péter közölte: ha kormányra kerülnek, "egy bővebb eszköztárral is küzdeni fognak a magyar emberek nyugdíjának ellopása ellen", ezért már most arra hívják fel minden olyan cég figyelmét, amely részt akar venni a "magánnyugdíjpénztárak privatizációjában", hogy egy Fidesz-kabinet meg fogja szüntetni azt a "tarthatatlan helyzetet", hogy az embereket kizárják a saját, nyugdíjcélú megtakarításaik feletti rendelkezésből.

A fideszes politikus felidézte: korábban az ellenzéknek - "az emberekkel való összefogásban" - már sikerült megakadályoznia az egészségbiztosítás privatizációját.
Most azonban itt a "Gyurcsány-korszak újratöltve", hiszen ugyanazt próbálják elkövetni, mint korábban, csak most nem az egészségbiztosítási, hanem a magánnyugdíjpénztári rendszert akarják privatizálni - fogalmazott Szijjártó Péter, aki szerint ezzel külföldi befektetőknek akarják átjátszani magyar emberek nyugdíjcélú megtakarításait. "Ez pedig gyakorlatilag nem jelent mást, mint az idős emberek nyugdíjának ellopását" - tette hozzá. Közölte: a Fidesz ezt nem hagyja.

Mint folytatta, a magánnyugdíjpénztári privatizáció azt jelenti, hogy ahol az emberek eddig tulajdonosok voltak, ott ezután ügyfelek lesznek, "vagyis nemzetközi pénzügyi csoportok, bankok, biztosítótársaságok fognak rendelkezni a magyar emberek által befizetett, nyugdíjcélú megtakarítások felett".

Szijjártó Péter kiemelte: szerencsétlen esetben generációk maradhatnak nyugdíj nélkül.
Az Országgyűlés hétfőn fogadta el az új magánnyugdíj-biztosítási rendszert; a változtatás részletesen szabályozza a magánnyugdíjpénztárak átalakítási folyamatát, amelynek végén, 2013 januárjától a pénztártagok már az új típusú magán-nyugdíjbiztosító részvénytársaságok tagjai lesznek.

A jogszabály valamennyi magánnyugdíjpénztárnak lehetőséget ad egy szabadon kiválasztott intézménybe történő beolvadásra. A jelenlegi magánnyugdíjpénztári tagok egyéni számláján felhalmozott megtakarítás pedig teljes egészében átkerül a magán-nyugdíjbiztosító részvénytársaságnál vezetett egyéni számlára.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását