2024. április 18. - Andrea, Ilma

Részeges férje erőszakolta Chert

Minden idők egyik legsikeresebb dalospacsirtája, mégis örökké elégedetlen volt önmagával. Tetőtől talpig átoperáltatta magát, lánya nemi átalakítását mégsem viselte el. Részeges férje gyakran erőszakkal tette magáévá. Íme, Cher magán-élete!
2009. december 2. szerda 09:03 - Nagy András
Cher, miután hivatalosan is egybekelt Sonny Bonóval, a legendás színész-dalszerzővel nekilátott hihetetlenül magasra ívelő karrierjének felépítéséhez. Mindez úgy indult, hogy Sonny 1964-ben bekönyörögte Chert háttérénekesnek, a neves producer, Phil Spector kiadójához.

Ám Chernek nem tetszett a sokadhegedűs szerep, így Sonny kisvártatva megírta az első önálló dalt lánynak, amelyből végül duett lett, s csekély sikert hozott a párosnak. 1965-ben Sonny elkészült a legendás I Got You Babe-t, amit szintén közösen énekeltek lemezre és amely már óriási sláger lett, több mint négy millió példányban kelt el.

Ám a divat már akkoriban is gyorsan változott, így Sonny és Cher hamarosan azon kapta magát, hogy nem kell a közönségnek. Sonny ezt nehezen dolgozta fel, egyre keményebben ivott és drogozott, s mindenki tudta, hogy állandóan félrelép.

A tetejébe gyakran meg is verte hányatott sorsú feleségét, aki azonban nem hagyta el, mert a férfi elhitette vele, hogy nélküle nem jutna semmire. A pár kapcsolata ekkor már valóságos rémálom volt, az is előfordult, hogy Sonny részegen megerőszakolta Chert.

„Gyakran megesett, hogy Sonny beállva ért haza és akkor nekem esett. Nem akartam vele lefeküdni, de ő addig erőszakoskodott, míg megtettem” – vallott rémálomszerű házasságáról később Cher, aki abban az időben már fontolgatta, hogy kilép a házasságból, amikor kiderült: gyermeket vár Sonny-tól.

Chastity Bono 1969-ben, vagyis akkor látott napvilágot, mikor Cher és Sonny úgyszolván az életben maradásért küzdöttek. Kis klubokban kényszerültek fellépni, ahová a gyereket is magukkal vitték, miután dadára nem futotta a csekély fellépti díjukból.

Így ment ez egy jó ideig, míg lassan végre ismét elindult felfelé a karrierjük. Saját televíziós show-juk indult, amely tizenöt Emmy-díj jelölést kapott az évek során, emellett egyre többet léptek fel a legrangosabb koncerthelyeken is. Ám Cher ekkor már biztos volt benne: képtelen a piától agresszívá lett férjével maradni. Így hát Sonny legnagyobb tiltakozása ellenére, Cher megtette élete legrizikósabb lépését és saját szólókarrierbe kezdett.

„Úgy éreztem, fejlődnöm kell. Emberként nulla voltam, mert nem tehetettem semmit. Sonny visszatartott mindentől, rettegtem tőle, nem lehetett vele vitázni, mert ő annyira elszánt volt, hogy nem volt értelme szembeszegülni vele. Nem voltak barátaink, nem mehettem sehova - mesélte Cher a Time magazinnak.

Cher ennek ellenére állítja: soha nem csalta meg férjét. Egyre romló viszonyukban sokak szerint az is szerepet játszott, hogy míg Cher karrierje felfelé ívelt, addig Sonny egyre inkább háttérbe szorult.

Cher és Sonny végül beadta a válókeresetet, közös műsorukat felfüggesztették és 1975-ben hivatalosan is különváltak.

Három nappal a válás kimondása után pedig Cher hozzáment a rocker Gregg Allmanhez, Las Vegasban…
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását