2024. március 29. - Auguszta

Norbi és Réka a lelki gondokkal küzdőknek segít

Rubint Réka és férje, Schobert Norbi irigylésre méltó harmóniában és szeretetben élnek egymással és két gyermekükkel, ám hogy ez ma így legyen, azért együttesen kellett megdolgozniuk.
2009. november 24. kedd 07:49 - Ruttka Ildi

-Nincs benned egy kis félsz kiállni egy csomó ember elé?

-Az első aerobikórámat is meg kellett tartanom! Lehet, hogy az első előadásomon nem lesz teltház, de majd lesz a tizediken: az aerobikóráim is fokozatosan lettek egyre zsúfoltabbak, viszont akkor is hittem abban, hogy át tudok adni valami olyat az embereknek, amivel segíthetek rajtuk. Most ugyanez motivál.

-Példát mutathatsz a nőknek, akik úgy gondolhatják: ha te megoldottad hozzájuk hasonló napi gondjaikat, talán nekik is sikerülhet…


-Ugyanez a helyzet a külalakkal: én voltam 65 kiló tinédzserként, aztán csontsovány, 41 kilós! Kemény, következetes munkával, önerőből értem el a jelenlegi formám. A lélek egészsége ugyanolyan fontos, mint a testünké. Ha száz, az előadást meghallgató nőből csak néhánynak sikerült segítenem, már megérte!

Pszichológia helyett asztrológia


-Elképzelhetőnek tartod, hogy pár év múlva beiratkozz az egyetemre, diplomát szerezz pszichológusként, és életed hátralévő részében hivatalosan is a lélek „rendbehozatalával” foglalkozz, mint ahogy fiatal éveidben ezt tetted a testtel kapcsolatosan?


-Ép testben ép lélek, tartja a mondás, és ez csakugyan így igaz. Valaha pszichológia szakra jelentkeztem Debrecenben, és mint utólag kiderült: Norbi is. (Akkor még nem ismertük egymást..) Később felvételt nyertem a Bárczy Gusztáv Gyógypedagógia Főiskolára, mert már akkoriban is érdekelt a sérült ember, a sérült lélek. Siketeket és vakokat tanítottam egy ideig. Sosem szűnt meg a téma iránti érdeklődésem, ma is érdeklődéssel hallgatom Müller Péter, Bagdi Emőke, Popper Péter, Csernus Imre előadásait. Intenzíven érdekel a téma, és ha talán nem is pszichológusként szeretnék dolgozni, asztrológiával komolyan kívánok foglalkozni. A saját csillagképemben benne van, hogy egy-két éven belül beleásom magam a témába.
Jöhet a harmadik, negyedik baba?!

-A verebek azt csiripelik, hogy rövidtávú terveidben szerepel egy újabb baba vállalása…

-Ez igaz, de Norbi is rettenetesen vágyik harmadik gyerekre! Bízom benne, ha egy év múlva ilyenkor beszélgetünk, már itt lesz mellettem a bébihordozó, benne egy egészséges, álomszép kisbabával.. Csillagképemben ez is szerepel, mint ahogy az is, hogy ikerpárnak is adhatok életet harmadszorra. Szeretem a kihívásokat, de be kell vallanom, ikerterhességre nem vagyok felkészülve… A Rák csillagjegy szülöttjeként kijelenthetem, hogy a családanya szerep áll hozzám a legközelebb, mindamellett hogy a munkám is fontos, és még az sem izgat, ha alvásra nem jut idő. Nagyon nagy a teherbíró képességem, ráérek majd pihenni idős koromban! A gyerekeim ebbe születtek bele, nagy valószínűséggel ezt a mentalitást öröklik majd. Akár egy új babám születik, akár kettő, én pontosan akkora lendülettel és optimizmussal fogom csinálni mellettük a teendőimet, mint korábban.

-Sokat számít egy nőnek, ha a párja olyan szeretettel és rajongással veszi körül, mint Norbi téged…


-Inkább már olyan, mintha összeolvadtunk volna, amiért hálás vagyok neki! Természetesen vannak közöttünk is súrlódások, hisz ő akar egy személyben a pénzkereső, A Férfi lenni a családban, amit bár idővel, de el kellett fogadnom. Előző kapcsolataimban mindig a maximumot kellett kihoznom magamból, míg Norbi mellett megtehetném, hogy hátradőlök, és nem csinálok semmit, csakhogy az nem én volnék! Az én lelki fejlődésem sokat alakított Norbin is, hiszen ő sem volt mindig olyan kiegyensúlyozott, mint most. Megismerkedésünkkor egyfajta páncél borította, amit kemény munkával, lassanként kellett lefejtenem róla. Az asztrológusom szerint Norbinak egy feladata van ebben az életében: megtanulni szeretni a gyerekeket.

Norbinak különleges feladata van


-Ezt hogy kell értenünk?


-Mivel édesapa nélkül nőtt fel, Norbinak nincs meg az apa-képe. Hogyan is várhattam volna el tőle, hogy az első pillanattól kezdve tökéletes apja legyen a gyerekeinknek, ha fogalma sincs arról, milyen is az? Hat év alatt rengeteget változott pozitív értelemben, holott sok komoly traumát kellett átélnie: 35 év „szünet után” megismerte a vér szerinti édesapját, akit azóta már el is temetett, elveszítette 103 éves dadáját is, és kiderült a veleszületett szívbetegsége: ezek a veszteségek ráébresztették olyan értékekre, amiket nem lehet pénzért megvásárolni. A család egységének fontosságára, a szeretet összetartó erejére. Amikor a gyerekek átkarolják a nyakát, és azt mondják: „szeretlek, apa!” , elérzékenyülve viszonozza szeretetüket. Úgy érzem, Norbit a saját gyerekei tanítják meg arra, hogyan kell jó apának lennie. És ebben nekem is rengeteg munkám fekszik. Soha nem adtam fel, mert tudtam azt, hogy a „befektetésemnek” meglesz az eredménye. Az a feladatom, hogy magamon keresztül segítsek másoknak. Azért tartom fontosnak az előadássorozatot is, hogy megmutassam: vállalom azt, aki vagyok, átadom a megélt tapasztalataimat. Úgy gondolom, ha a tornakazettáimmal át tudtam adni a mozgás örömét, ezekkel az előadásokkal segíteni tudok majd a lelki gondokkal küzdőknek.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását