2024. március 29. - Auguszta

Jó bor jó helyen. Vagy mégsem?

Ennyi erővel akár saját borainkat is osztogathatnánk az érdeklődőknek - mondják elkeseredett hazai borászok, akiknek a palackonkénti nyolc forintos befizetéséből az állami bormarketing Kft. állítólag külföldi nedűket reklámoz.
2009. november 17. kedd 07:42 - Nagy András
Fel van háborodva Lengyel Zoltán MDF-es, (hivatalosan független) parlamenti képviselő. Azt mondja, a hazai borok népszerűsítésére 2005-ben létrehozott Magyar Bormarketing Nonprofit Kft. az általa szervezett „felzárkóztató” képzésen külföldi borok reklámoz, ráadásul mindezt a magyar termelők által palackonként befizetett nyolc forintjaiból teszi.

„Abszolút nem tisztult a kép” - újságolja felháborodottan Lengyel Zoltán, aki múlt héten szólította fel az Bormarketig Kft-t, illetve az ágazatért tágabb értelemben felelős Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot (FVM), hogy tisztázza, mire költi a hazai termelők pénzét a nonprofit cég.

A fehér, a vörös és a fekete leves

„Semmilyen új információnk nincsen erről a katasztrofális helyzetről” – ez Lengyel Zoltán nyilatkozatának folytatása. A katasztrofálisnak nevezett helyzet pedig a következőképp hangzik a képviselő elmondásában: „döbbenten tapasztaltuk, hogy a hazai termelők borait reklámozandó Kft. nem csak a magyar borokat népszerűsíti. Az akkreditált bortanfolyamokon külföldi borokat is népszerűsítenek és ráadásul az oktatók külföldi borok importjával foglalkoznak.”

Ez utóbbi információt Lengyel Zoltán a magyar boros szakmán belüli nyílt titokra alapozva osztja meg a HírExtra olvasóival. Igaz, később egy kérdésünkre válaszolva azt mondja, semmi baja nincs azzal, hogy népszerűsítik a borfogyasztást, vagy az embereket megtanítják arra, hogy mi a jó bor ismérve, de a Magyar Bormarketing Kft-nek az lenne a dolga, hogy a magyar borok piacra jutását segítse.

A cél a nagy európai bortermelő országokhoz (pl. Franciaországhoz, Olaszországhoz) képest amúgy is költséghátrányban lévő magyar borágazat megsegítése kellene, hogy legyen – mondja. Lengyel Zoltán egyébként úgy tudja, a Bormarketing Kft. mára olyannyira la van gatyásodva, hogy az irodájában sem ül már benn senki, aki egyáltalán a telefont fel tudná venni.

Levél Gráf Józsefnek

Úgy tudjuk, a borásszakma osztja a Fórumos honatya álláspontját. Álláspontjukat úgy lehet összefoglalni, hogy az ő befizetéseik jóvoltából évi kétmilliárd forintból gazdálkodó Magyar Bormarketing Nonprofit Kft. minden tevékenységének tisztának, átláthatónak és a magyar borászat érdekeinek megfelelőnek kellene lennie.

Ezért is megdöbbentő, hogy a Kft. nem az állam, hanem a saját pénzüket költi külföldi nedűk népszerűsítésére. Nem véletlen, hogy van olyan borász, amelyik azt mondja: sokkal jobban járnának, ha ebből a kétmilliárdból magyar borokat vennének, és azokat osztogatnák szét az érdeklődők között.

Lengyel Zoltán ma írásban, hivatalosan is kérdőre vonja Gráf Józsefet, az agrártárca vezetőjét.

Bormarketingben az igazság?

A cégvezető– munkatársunk meglepetésére – kizárólag a Stop.hu-nak volt hajlandó nyilatkozni, nekik pedig azt mondta, éves költségvetésük mindössze négy ezrelékét fordítják annak a szakmai tanfolyamnak a támogatására, amellyel összesen 170 embert képeznek ki. Ez tehát nem a fogyasztóknak szól, hanem maguknak a borászoknak és az ágazatban dolgozó szakembereknek – közölte.

Nemes Richárd azért sem igazán érti a kritikát, mivel igen jelentős összegeket fordítottak az idén is a magyar bor népszerűsítésére. Kampányaik révén több millió embert értek el belföldön, promócióik által pedig sok ezer személyt a határokon túl.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását