2024. március 29. - Auguszta

A rezidensek is tüntetésre készülnek

Figyelemfelkeltő "performanszt" tart több mint ezer orvostanhallgató a jövő héten Budapesten, a megmozdulással az orvosjelöltek szerintük tarthatatlan helyzetére szeretnék felhívni a közvélemény figyelmét - erről a Magyar Rezidens Szövetség hétfőn tájékoztatta az MTI-t.
2009. november 2. hétfő 15:13 - HírExtra
Közölték: a csütörtökre tervezett demonstráción mind a négy orvosegyetem hallgatói képviseltetik magukat.

Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke az MTI-nek hétfőn elmondta: tiltakozásukkal a többi között arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a rezidensek körülbelül 95 ezer forintos havi fizetése aránytalanul alacsony a heti 60-70 órás munkavégzéshez képest. Ebből a fizetésből nem lehet megélni - hangsúlyozta az érdekvédő, hozzátéve: ezért nem ritka, hogy másodállásokat vállalnak az orvostanhallgatók. A szövetség elnöke szerint a rezidensi fizetés reális összege havonta nettó 200 ezer forint lenne.

Kifogásolják azt is: a rezidensképzésről szóló kormányrendelet az orvosjelölteket kilenc évre egy kórházhoz kötné azzal az "engedménnyel", hogy ha a munkáltató abba beleegyezik, akkor ez felbontható. Egy felmérés szerint a hatodévesek fele, harmada nem fogja vállalni ezt a hosszú időt és diplomájával külföldön fog munkát keresni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását