2024. március 29. - Auguszta

Felpörgőben a bútorpiac - árverés

Bútorokat, műtárgyakat és mellé néhány szőnyeget árverezett szombaton a Belvedere Galéria összesen százhuszonhat tételben. Az, hogy mindebből 79 alkalommal sikeres leütés is született, az igazán jó eredménynek számít. Igaz, sokszor kikiáltási áron koppant a kalapács, de voltak három-négyszeres emelkedések is.
2009. október 31. szombat 18:23 - HírExtra
Magas árakat is megadtak egy-egy reprezentatív darabért. 550 ezer forintért vittek el egy 1850-körüli, díszes francia empire asztalt. 220 ezer forintért egy 1900 körüli, George Hepplewhite-nak, a 18. századi angol neoklasszikus bútorművészet egyik vezéralakjának stílusában készült szalongarnitúrát. Egy német art deco íróasztal az 1930-as évekből 400 ezer forintot ért. Míg egy hasonló stílusú, ugyancsak német dolgozószoba elérte a 420 ezer forintot. Négy magyar art deco fotel az 1940-es évekből pedig éppen 200 ezer forinttal magasabban kelt el 120 ezer forintos kikiáltási áránál.

A tizenöt posztamens, szoborállvány közül tizenegy ment el, méghozzá két-háromszoros árral, a legtöbbért, egy francia empire posztamens pár 550 ezer forintért.

Jól járt, aki alapáron, 750 ezer forintért vitte el az aukció legdrágább tételét, egy bronz állólámpát, eredeti irizáló búrákkal. Muzeális darabot szerzett, az 1870 körül készült neobarokk lámpa ugyanis egykor József Nádor főherceg alcsuti lámpagyűjteményhez tartozott, s e gyűjtemény lett az alapja a zsámbéki Lámpamúzeumnak.

A legnagyobb licitverseny egy ezer forintról indított kandallóóráért folyt, ami végül tizenötszörös áron lett a kitartó gyűjtőé.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását