2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Autómentes hét: "nem állíthatja senki, hogy eljött a közlekedési kánaán"

Az Európai Autómentes Nap világszerte megtartott rendezvény szeptember 22-én. Szorosan köthető ehhez az Európai Mobilitás Hét 16-22-ig. Ez talán képes felnyitni a szemeket és megmutatni, hogy közlekedni bizony másképp is lehet. És nem csak lehet, hanem kell is.
2009. szeptember 16. szerda 07:59 - Kanizsai Ádám

Mit tehetek ha környezettudatosabb akarok lenni?
A gyereket nem kell minden reggel autóval vinni isoklába. El lehet jutni villamossal, busszal, kerékpárral. Jó módszer, ha a gyerekeket egyszerre viszik el, azaz összefognak szülők és egyik nagy az egyik visz el három-négy gyereket, másik nap váltják egymást. Lehetséges, hogy nagyobb gyerekek kísérjék el.
Lesznek különböző közlekedési programok. A BKV főleg az ifjú gyerek közönséget barátkoztatja meg a programjaival, a közlekedési balesetek megelőzésére hív fel majd a Budapesti Rendőrfőkapitányság és a Fővárosi Balesetmegelőzési Tanács döbbenetes kiállítása. Roncsokat fognak megmutatni, abban az állapotban, ahogy a rendőrök találják egy baleset alkalmával. Sokan elgondolkoznak majd látva, érdemes biztonságosan közlekedni.

Ekkor lesz a forgó morgó is. Le lehet adni a használt, öreg háztartási gépeket. Tele vannak az erdők a kidobált gépekkel. Ennek az akciónak az a célja, hogy mentesítsük a környezetet. Ezeket a visszagyűjtött gépeket környezetbarát módon dolgozzák fel. Recirkulálják, újrahasznosítják őket. A program amellett érvel, hogy a régi, energiapazarló gépeket le kell cserélni. 2020-ra húsz százalékkal kell csökkenteni a káros gázok kibocsátását.

Valamilyen mozgással egybekötött rendezvény is lesz?

Lehet focizni, kosarazni, streetballozni, pingpongozni. Aki elfáradt, az fűre telepedhet, ugyanis élő fűszőnyeg fogja borítani az aszfaltot szombaton. Ekkor már elkezdődnek a vasárnapi előkészületek.

A Körönd és a Dózsa György út között egy óriási rajzpályává válik az Andrássy út. Guinnes-rekord kísérlet lesz aszfaltrajz versenykategóriában, 5500 résztvevővel tudjuk felállítani az új rekordot. Kilenc órától már várjuk a rajzolni szeretőket, ők ajándékokat kapnak, sőt ingyen léphetnek be a Fővárosi Állatkertbe, kedvezményesen a Vidámparkba és a környező Múzeumokba is.

21-én, hétfőn lesz a kerék-város-tervezés konferencia, dán kerékpáros tervező szakemberek jönnek el a Budapesti Műszaki Egyetemre, ahol magyar tervező kerékpáros kollégákkal együtt közösen gondolkodnak el, hogyan lehetne Budapest éppen olyan kerékpár-barát főváros, mint amilyen Koppenhága. Lesz még egy érdekes ökodrive bemutató. Ki lehet próbálni egy érdekes szerkezetet, hogy hogyan vezethetünk energiatakarékosan, ha már egyszer autóba kell ülni.

Az autómentes napon mire számíthatunk?

22-én le lesz zárva a Szent István Körút, a Nyugati tértől egészen a Margit-hídig, de a BKV járatok zavartalanul közlekednek. A mobilitási hét során véglegesen az Andrássy út lesz lezárva pénteken éjféltől vasárnap éjfélig.

Hogy látják, a rendezvénynek van foganatja? Többek veszik igénybe a tömegközlekedést a későbbiek folyamán is? Tehát lehet beszélni valamiféle visszacsatolásról?

Hogyne, persze. Ez többfajta módon mérhető. Konkrétan van forgalomszámlálás. Az aktuális napokon természetesen csökken az autók száma, és emelkedik az utasok száma. Többen kritizálják ilyenkor a közösségi közlekedést, ez is egy jó visszajelzés arra, hogy volt foganatja. Nem hibátlan, de Európa nagyvárosai között jó helyen van a mi tömegközlekedésünk. Sűrű a volnahálózat, sűrűn jönnek a szerelvények, tehát még mindig jobb, mint sok nyugati nagyváros. A cél az ellátottság tartása, vagy növelése.

A másik változás, hogy nagyon fontos elem lett a kerékpározás. Budapesten a kerékpárok száma már meghaladja az autósok számát. A kerékpárosok száma is az utolsó három évben megduplázódott. Mikor ez elindult, akkor még őrültségnek minősítették az autómentes napot. Most már a legelszántabb autósok is kénytelenk belátni, hogy ez így nem megy tovább. Ezt a fajta autós gondolkodást fel kell váltatni egy fenntartható közlekedés gondolatásra.

Mostanában rengeteg vészhírt hallani a klímaváltozás kapcsán. Úgy gondolják, hogy ez egy ugródeszka lehet a körülmények, illetve a környezet normalizálására?

Mindenképpen. Ez csak egy hét, ez egy kampány, egy mozgalom. A célja, hogy ne csak egy hét legyen, hanem ötvenhat hét, vagy háromszázhatvanöt nap szóljon arról, hogy hogyan lehetne megállítani az elindult klímaváltozást. De ez a hét sokat hozzátesz ehhez, valamit elindít a fejekben például a média segítségével. Ilyenkor előkerülnek a közlekedés különböző aspektusai. Ezen vitatkozni kell! Nem állíthatja senki, hogy minden tökéletes és eljött a közlekedési kánaán.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását