2024. március 29. - Auguszta

Fidesz: Szemfényvesztés a sukorói ügyben

A Fidesz szerint porhintés és szemfényvesztés zajlik a Sukoróra tervezett kaszinóberuházás ügyében.
2009. szeptember 15. kedd 12:03 - HírExtra
"Továbbra is titkolja a kormány az előkészületeket, továbbra sem osztja meg a parlamenti képviselőkkel (...), hogy tulajdonképpen kik és hogyan és miért mozgatják a szálakat" - mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján Balsai István, a Fidesz országgyűlési képviselője; megjegyezve: továbbra is úgynevezett turisztikai beruházásnak minősítik az egyébként semmis szerződésen alapuló ügyet.

Mint mondta, a Legfőbb Ügyészségnek a bírósághoz kellene fordulnia a szerződés semmisségének megállapításáért, ezzel ugyanis szerinte elejét lehetne venni az olyan "flegma és cinikus pénzügyminiszteri és miniszterelnöki megnyilatkozásoknak, hogy hiszen még a bíróság nem állapította meg, hogy ez semmis".

A képviselő szerint a sukorói beruházást illetően egy olyan ügyhöz adja teljes súlyát a magyar kormány, amely az ország érdekeivel szöges ellentétben áll. Mint fogalmazott, "nem szeretnénk Magyarországot (...) mindenféle kaszinóban elköltött és tisztára mosott pénzek Mekkájává tenni".

Balsai István tájékoztatóján felelevenítette a hétfőn az Országgyűlésben történteket, ahol több fideszes politikus is a sukorói ügyről kérdezte a kormány képviselőit. Domokos László például arról érdeklődött, mikor lesz nyilvános a sukorói beruházással kapcsolatos pénzügyminiszteri jelentés. Párttársa, Cser-Palkovics András a beruházással összefüggésben pedig arról érdeklődött a kormányfőtől, miért titkolta el, hogy kapcsolattartó volt az ügyben. Bajnai Gordon válaszában azt kérdezte, miért rossz, ha valaki mintegy egymilliárd eurót akar befektetni, s körülbelül háromezer munkahelyet akar direkt módon, ennek kétszeresét pedig indirekt módon létrehozni.

Mindezzel kapcsolatban keddi tájékoztatóján Balsai István kifejtette, Cser-Palkovics András azonnali kérdésére adott válaszában a miniszterelnök "szokatlanul nyugtalan lett": először egymilliárd dolláros turisztikai beruházásról beszélt, két perccel később azonban már egymilliárd eurósról. Bajnai Gordon "annyira ködösíti a válaszát, hogy a dollár és az euró közötti különbséget is elfelejti" - fogalmazott a fideszes politikus.

A King,s City elnevezésű beruházásra egy amerikai, izraeli, német és magyar üzletemberekből álló befektetőcsoport készül, amely 2013 közepére, 275 milliárd forintos költséggel gigantikus idegenforgalmi komplexumot kíván létrehozni a Velencei-tó északi partján. A hetvenhektáros területen szállodák és éttermek épülnének, valamint élményfürdő, golfpálya, kaszinó, továbbá egy szórakoztatóközpont is helyet kapna.

Az ingatlan, amelyen a komplexum épül, Sukoró külterületén helyezkedik el. A korábban állami tulajdonban lévő üres területhez az egyik befektető, Joav Blum úgy jutott hozzá, hogy felajánlotta cserébe a magyar államnak a Pest megyében található összesen 183 hektárnyi gyümölcsösét. Az albertirsai és pilisi ingatlanok az M4-es autópálya tervezett nyomvonalán találhatóak, ezért került sor a cserére.

Az Állami Számvevőszék szerint a telekcsere-szerződés a Polgári Törvénykönyv alapján tekinthető semmisnek. A számvevők azt feltételezik, hogy mivel az autópálya-építés nem az ingatlanok teljes területét érinti, a közcél nem áll fenn.

A székesfehérvári városi ügyészség korábban közokirat-hamisítás bűntettével vádolta meg a sukorói ingatlancserében érintett magánszemélyt, a Fejér Megyei Főügyészség pedig négy óvást nyújtott be az ügyben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását