2024. március 29. - Auguszta

Bugyiját mutogatta Lola! - képpel!

Legújabb videójában Lola teljesen bevadul, s mutogatja a bugyiját, és a melltartóját. Elárulta, hogy nagyon más oldaláról fogják megismerni a rajongói.
2009. szeptember 10. csütörtök 10:39 - HírExtra
Az utóbbi hetekben, hónapokban nem hallottunk túl sokat Loláról, de most készül visszatérni a zenei életbe. Leforgatta legújabb kisfilmjét a Féktelen éj című dalára, amelynek története is lesz. Ikertáncosaival megpróbálják bemutatni életének kettősségét. Az egyik a kirakat, amit a rajongók is látnak, a másik pedig az a hétköznapi világ, ami ugyanolyan mint bármely más fiatalé.

„Mindenképpen szerettük volna kihasználni, hogy a táncosfiúk kiköpött másai egymásnak. Míg Patrik a kirakat egyik oldalán állt, Márk a másikon, és így játszottak el azzal, milyen kettős élete lehet egy sztárnak.”
– mesélte Lola, aki azt is elárulta: rajongói eddig sohasem látott szituációban láthatják majd.

Mutogatja magát a tinisztár

„Lesz egy olyan jelenet, amikor miniszoknyában – ami már önmagában szokatlan lehet tőlem – fogok szerelmet vallani egy fiúnak. A dal egyébként inkább a bulizásról szól, de a klipbe a rendező, Indián belecsempészett egy kis szerelmet is.” – tette még hozzá az ifjú énekesnő.

A kisfilm várhatóan két hét múlva lesz majd látható a zenecsatornákon. A fotóból kiindulva Lola nagyon más oldalát mutatja meg a rajongóinak. Már közel sem az a tizenhat éves tinilány, akit korábban megismertünk, igazi nő kerekedett belőle. Ráadásul Lola nem állt meg a miniszoknyánál, megmutatja melltartóját, és bugyiját is az új videóban.
Forrás: HirExtra/Blikk
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

szandi940319
2009. október 21. 23:38
Es hol a bugyija?
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását