2019. április 18. - Andrea, Ilma

Elhunyt a karnagyok karnagya

Elhunyt Szekeres Ferenc karnagy, a Budapesti Madrigálkórus alapítója, a nemzetközi Vivaldi-kutatás egyik jeles személyisége.
2009. augusztus 30. vasárnap 19:42 - HírExtra
Hosszú, súlyos betegség után vasárnap reggel, 82 éves korában Budapesten érte a halál - közölte a család az MTI-vel.

A kórusalapító, iskolateremtő zeneművész temetéséről később intézkednek.
Szekeres Ferenc nevéhez korszakos jelentőségű lemezfelvételek fűződnek. Az általa 1957-ben alapított Budapesti Madrigálkórus tagjaival reneszánsz, barokk oratóriumokat és kórusművet rögzített,közülük Vivaldi Juditha Triumphans és Haydn Il ritorno di Tobia című művéért elnyerte a Francia Akadémia nagydíját.

A karnagy 1927-ben Murakeresztúron született, ének-zenetanári diplomáját a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte, majd Rómában Franco Ferrara karmesterkurzusain tanult.

Vezette a Zeneakadémia gyakorlóiskoláját. A nemzetközi zenei életben is kiemelkedőnek minősített zenetörténeti kutatásokat végzett: ezért, elsősorban a Vivaldi életmű feltárásáért az olasz állam azOlasz Köztársaság Lovagrendjével ismerte el munkásságát. A magyar zenei életben végzett tevékenységért - Kodály kórusműveinek és a kortárs szerzők alkotásainak megszólaltatásáért - a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.

Fél évszázados kórusvezetői munkásságáról (és a tőle elválaszthatatlan együttesről) a Holnap Kiadó Madrigáltörténet címmel tavaly könyvet jelentett meg.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását