A Budapesten és 80 kilóméteres körzetében a 88.1-en működő Rise FM-nek azért kellett elhallgatnia, mert a frekvencián egy másik rádiónak, a korábban is működő Pont FM-nek, illetve a Pont FM-t működtető Rádió Infórum Kft-nak van jogerős működési engedélye.
A 88.1-en műsort készíteni és közvetíteni jogosult céget, a Rádió Infórum Kft-t még tavaly adták el tulajdonosai a Rise FM Kft-nek, csakhogy az adás-vétel nem a megállapodásnak megfelelően zajlott: a vevők ugyanis nem teljesítették a szerződésben foglaltakat, nem úgy fizettek, ahogyan azt a dokumentumban rögzítésre került.
A pénzére hiába váró korábbi tulajdonos élve visszavásárlási jogával a szerződés elégtelen teljesítésére hivatkozva visszavette a rádiót, amivel a frekvencia jogtulajdonosa is ismét ő lett.
Mivel ennek a felszólításnak a tulajdonosok nem tettek eleget, a Nemzeti Hírközlési Hatóság a rendőrség segítségével ma délelőtt fél tizenegykor a Citadellán lekapcsolta a jogtalanul sugárzó Rise FM adóberendezését.
A 88.1-es frekvencián tehát mától kezdve kizárólag a jogos tulajdonosok által működtetett Pont FM rádió hallható Budapesten és a főváros közvetlen agglomerációjában.
Az milyen, hogy a rendőrségnek kell lekapcsolni az adást, mert a tulajok nem hajlandóak rá, de fizetni sem akarnak? Mégis mit gondoltak, ha nem fizetnek érte, akkor hogy lehetne ővék a rádió? döbbenet.
ocsabika
2009. augusztus 27. 12:23
csak az a baj ezzel az egésszel, hogy elég sok pénzt kerestek jogtalan frekvenciahasználattal, és a fizetési kötelezettségüknek ezután sem fognak eleget tenni, Ez megy itt mindenhol, kicsiben nagyban, akárhogy. ez most a kicsi példája: Veszek egy rádiót papíron rögzített összegért és fizetési határidővel, majd miután azt nem teljesítem, majdnem egy évig működtethetem nyugodtan, mert gyorsan működik a bíróság, majd mikor nem tudok mit csinálni, már addigra is elég pénzt kaszáltam. Nem fizetek jogdíjat, nem fizetek se vizet, se villanyt, majd visszaszáll az előző tulajra a cég, aki azért szívja meg,mert a tartozásokat, a ki nem fizetett tételeket így neki kell kifizetni. tehát a rági-új tulajdonosnak most ki kell fizetni a vételár fennmaradó részét saját magának, melyből adóznia is kell - kurva jó ország ez
yann
2009. augusztus 27. 12:08
Nagyon helyes. Jómagam távolról sem vagyok rocker, ám nevetségesnek tartom, hogy egy ország ne tudjon eltartani 1 db. rockrádiót, míg a Roxy-félék osztódással szaporodnak. (Aki tudja, miért szűnt meg anno év elején a Pont FM, az tudja, miről beszélek - legalábbis az indokok között ez szerepelt.)
A régóta megérdemelt Oscar díját. Vasárnap este Jeff Bridges emelhette a magasba az aranyszobrot a hollywoodi gálán. De ki is valójában mindenki Tökije?