2024. április 19. - Emma

Parlagon heverő agrártámogatások

Kétszer ad a kormány, ha gyorsan ad! - áll a Lehet Más a Politika (LMP) keddi közleményében. Az EP-választás meglepetéscsapata szerint a tervezettnél jóval korábban, már októberben ki kéne osztani az idei agrártámogatásokat.
2009. augusztus 26. szerda 12:39 - Nagy András
A Lehet Más a Politika (LMP) kezdeményezi, hogy az idei gazdálkodási évre esedékes területalapú agrártámogatások kifizetését hozzák előre legalább októberre a szokásos december végi, januári időszak helyett – olvasható a felhívásban.

Az LMP indítványát nem csupán velünk, egyszerű állampolgárokkal, hanem az illetékes döntéshozókkal, vagyis az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatóságával, valamint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal is megosztotta.

A magyar zöldpártként is definiált szervezet szerint Brüsszel a világgazdasági válságra való tekintettel megengedte ugyan a tagállamoknak, hogy a szokásosnál előbb „szívják le” az uniós mezőgazdasági támogatásokat, ám a magyar kormány eddig mégsem lépett az ügyben.

A párt szerint a magyar parasztokra az utóbbi időkben igencsak rájár a rúd. Nem elég, hogy természeti csapások egész hada (aszály-, jég-, viharkár stb.) sújtott le rájuk az idén, a szokásos piaci problémák mellett (alacsony felvásárlási ár, lanyha kereslet, 60-90 napos fizetési határidők) még a válság okozta bajok is ott lógnak a nyakukon: a korábbi beruházások hitelei, a megemelkedett banki törlesztő részletek, a hatalmas a forgótőke hiány.

Az LMP emlékeztet, hogy az üzemanyagárak ismét felfelé mennek, s miközben már az őszi talajmunkákra és vetésre kellene készülni, a gazdák napi finanszírozási gondokkal küszködnek. Ebben a helyzetben a párt szerint minden fillér jól jönne a gazdáknak.

Mint Vágó Gábor, az LMP „agrárfelelőse” a HírExtrának elmondta, eddig még nem kaptak visszajelzést a FVM-től, igaz túl nagy reakcióra nem is nagyon számítottak, miután ez a nyílt levél volt az első lépés, amit a likviditási gondokkal küzdő gazdák ügyében tettek.

Vágó szerint a minisztériumnak megvolna rá a lehetősége, hogy megsegítse a gazdákat, miután az uniós pénz már a rendelkezésére áll. Ugyanakkor – mint fogalmaz – az eddigi tapasztalataik nem azt mutatják, hogy a tárca nagyon törné magát, hogy idő előtt kifizesse a termelőket. Remélik, hogy ezzel a nyílt levéllel – amelyet a szakmai érdekképviseleteknek is címeztek – sikerül hatást gyakorolniuk a döntéshozókra.

A párt képviselője szerint a kormányzatnak azért nem érdeke, hogy mielőbb kifizesse a támogatásokat, mert minél tovább „üldögél” a pénzen, annál több kamat üti a markát. Ezekkel a bevételekkel akarja a kormány a költségvetésben lévő lyukakat betömködni – mondja Vágó.

Az LMP egyébként a teljes magyar agrártámogatási rendszert megreformálná. A párt szükségesnek tartaná, hogy ne a nagytermelőket támogassa az EU, illetve az állam, hanem a kis és közepes birtokokon gazdálkodó helyi termelőket. Vágó Gábor lapunkat úgy tájékoztatta, hogy a közösségi agrárforrások 80 százaléka ma a nagybirtokosok zsebébe vándorol.

Az LMP a támogatások kiosztásakor a mainál jóval nagyobb figyelmet fordítana arra, hogy melyik gazda hány helyi embert alkalmaz, illetve, hogy egy-egy gazda tevékenysége mennyiben felel meg a foglalkoztatás-élénkítés prioritásának és a környezettudatos termelés XXI. századi követelményeinek.

A teljes agrárreformhoz Vágó Szerint nem csupán uniós pénzekre lenne szükség, azt azonban nem tudja megmondani, mennyi pénzébe kerülne a magyar adófizetőknek a mezőgazdaság megújítása. Mint mondja, ilyen kalkulációkat részletes költségvetési adatok hiányában az LMP nem tud végezni.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását