2024. március 29. - Auguszta

Fico részt vesz a fogadáson

Robert Fico szlovák miniszterelnök szerdán délután részt vesz a pozsonyi magyar nagykövetségnek az augusztus 20-i ünnep alkalmából rendezett fogadásán - jelentették be kedden Pozsonyban.
2009. augusztus 18. kedd 23:05 - HírExtra
Heizer Antal pozsonyi magyar nagykövet a bejelentést megerősítette. "A szlovák kormányhivatal meghívónkat visszaigazolta" - mondta az MTI tudósítójának a diplomata. Megjegyezte, hogy Fico tavaly augusztusban is megjelent a követségi fogadáson. Várható, hogy az idei magyar fogadáson a pozsonyi kabinet több minisztere - köztük Miroslav Lajcák, a külügyi tárca vezetője - is részt vesz.

Szlovákia és Magyarország viszonya az utóbbi hónapokban nagyon feszült. Elmaradt a már bejelentett magyar-szlovák miniszterelnöki találkozó az államnyelvtörvénynek a pozsonyi parlamentben június végén elfogadott módosítása miatt, amelyet a szlovákiai magyarok és Budapest is jogkorlátozónak tartanak.

Míg a magyar fél álláspontját Pozsony kisebbségellenes intézkedéseivel indokolja, addig a szlovákok azt állítják, hogy a magas szintű párbeszéd elmaradása mögött magyar belpolitikai problémák rejlenek. Robert Fico ezek után is kijelentette: bármikor, bárhol és minden feltétel nélkül kész találkozni magyar partnerével.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását