2024. március 29. - Auguszta

Bicikliútért tüntettek

Több száz kerékpáros demonstrált a felújítás előtt álló Margit hídon kedden azért, hogy a főváros egyik legforgalmasabb hídjának mindkét oldalán alakítsanak ki önálló kerékpársávot.
2009. augusztus 18. kedd 21:33 - HírExtra
László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke a megmozdulás elején tartott sajtótájékoztatón közölte: azt szeretnék elérni, hogy a híd északi és déli oldalán is hozzanak létre önálló kerékpársávot, ugyanis a Margit hídon óránként 200-300 kerékpáros halad át balesetveszélyes körülmények között, zavarva a gyalogosokat.

Hozzátette, hogy a Fővárosi Önkormányzat nem veszi figyelembe az egyre növekvő létszámú kerékpáros társadalmat, ráadásul figyelmen kívül hagyja februárban elfogadott rendeletét, amely szerint 2015-re 10 százalékra kívánják növelni a kerékpáron közlekedők jelenlegi, alig 3 százalékos arányát.

A kerékpárosok szószólójának közlése szerint a Margit híd azért is fontos a biciklisek és a családok számára, mert a Margitszigetet itt tudják megközelíteni, ráadásul kerékpárral csak a Lágymányosi hídon vagy az Árpád hídon lehet átkelni a Dunán, ugyanis a többi szerkezet erre alkalmatlan.

A megmozduláson, amelyet a Magyar Kerékpárosklub és a Critical Mass szervezett, mintegy ötszázan vettek részt, a jelenlévők a Margit híd déli oldalán egymás mellett állva egy adott jelre egyszerre emelték a fejük fölé kerékpárjukat. Figyelemfelkeltő akciójukat azzal folytatták, hogy a híd szélső sávjában haladtak, ezzel jelentősen lelassítva a közlekedést.
A Margit híd felújítása pénteken kezdődik meg, a tervek szerint több mint 20 milliárd forintba kerül a teljes rekonstrukció.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását