2024. március 29. - Auguszta

Tíz nagyon perverz szexuális szokás

Feldarabolás, halottak, erőszak, végtagok, vér, vizelet, állatok, vérfertőzés és egy kis szex. Akármilyen morbid is, összefüggnek ezek a szavak, itt a tíz legmegdöbbentőbb perverzió!
2009. augusztus 15. szombat 17:02 - Kővári Adrienn
A szexualitást évezredek óta különféle mítoszok lengték körbe, s rengeteget is változott az idők alatt. Még ma is különös érzés beszélni róla, pedig már nem számít tabu témának, mégis az emberek nem feltétlenül szeretik kiteregetni a saját életüket, miközben másokét előszeretettel hallgatják. Sokan megbotránkoznak még mindig, főleg, ha előkerülnek a szexuális perverziók. Mi számít annak? Az 1800-1900-as években még az orális szex is annak számított, míg ez ma már szinte elvárás az ágyban. Akkor mi lehet az, amin tényleg még mi is megbotránkozhatunk?

Íme tíz igazi perverzió, amit még a 21. században sem tűrnek el az emberek, s sejthetjük, hogy sosem lesznek ezek elfogadottak, legalábbis egy része biztosan nem.


Nekrofilia
Szadizmus, mazohizmus
Abban látják az örömöt, ha megkorbácsolják őket, esetleg ők maguk bántanak másokat. Ezt nevezhetnénk flagellantizmusnak is. Leginkább szerepjátékokban fordul elő, s ezt addig folytatják, amíg be nem következik az orgazmus. Ez lehet az úr és a szolga viszonya, vagy akár az igazgató és a rossz diák kapcsolata is. A hangsúly a büntetésen van.
Ez esetben az ember az elhunytakban látja az izgalmat, s hozzájuk vonzódik szexuálisan. Nem egyszer fordul elő, hogy a nekrofil megöli az áldozatát, hogy halála után közösülhessen vele. A statisztika szerint elsősorban a skizofrének, és a gyengeelméjű személyeknél fordul elő a leginkább a nekrofilia. Ennek létezik egy még betegebb fajtája is, amikor a tettes a halott gyerekekhez vonzódik, ezt hívják nekropedofíliának. És ha már itt tartunk, létezik olyan is, hogy nekrozoofília, amikor a halott állatok iránt vonzódik az ember, ezért képesek is megölni őket.

Bestiofilia
Ez nem más, mint a szodómia, azaz amikor az ember egy állattal közösül. A szodómia bibliai kifejezés, nagyon régen a pásztorok szokása volt, hogy elkapták az állatokat, de állítólag az öleb kifejezés is erre utal. Ma főleg a pornófilmekben látni ilyet, pedig sok esetben a szexuális izgalom sem áll fenn az emberek részéről. Amikor viszont fenn áll a szexuális vágy, azt nevezik zoofiliának. Ezt és a szodómiát elkülönítik egymástól a szakemberek. Maga a zoofilia már az ókortól ismert, rengeteg monda szól róla, hogy az állat formájában megjelenő istenség elcsábítja, és meg is termékenyíti az általa kiválasztott nőt. Érdekes, mert eleinte elfogadott volt az állatokkal létesített szexuális kapcsolat, de azóta sok kultúrában már tiltottnak, egyenesen undorítónak minősül. Ma is megoszlik erről sokaknak a véleménye. Valaki állatkínzásnak tartja, míg sok szexológus ezt csak egy eltérő nemi vágynak diagnosztizálja. Már csak az a kérdés, hogy mi a helyzet akkor, ha a szerencsétlen állatot meg is erőszakolják.

Frottőrizmus
Talán az egyik legundorítóbb szexuális perverzió ez. Az ilyen ember abban látja az izgalmat, ha például a tömött villamoson, vagy bármilyen közlekedési eszközön, a nemi szervét az előtte álló nőhöz nyomja. Sajnos nem mindig ér véget így a dolog, van, hogy közösülő mozgást is végez. A legtöbb esetben a nő nem mer megszólalni, mert annyira megijed, s ez még jobban ösztönzi a frottőrt. Sokszor a perverz még az orgazmusig is eljut. Ha bárki ilyennel találkozik a legjobb, amit tehet, hogy akkorát hátrarúg, hogy a másiknak örökre elmenjen az ilyentől a kedve.

Incesztofília
Más néven vérfertőzés. Az igazi tiltott szerelem, ami a testvérek között születik. Ezt rengeteg történet a mai napig is feldolgozza, valamiért érdekes témaként szolgál a vérfertőzés a regényeknek, és a filmeknek is. Valójában bármilyen közeli rokonnal létesített testi kapcsolat idetartozik. Börtönbüntetés jár az elkövetéséért, tiltott a szülőkkel, a testvérekkel, vagy az unokatestvérekkel létesített szexuális kapcsolat, ezekből a románcokból egészséges gyerekek sem születhetnek.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

p-Aga
2009. augusztus 16. 10:37
Bevallom, a Biasztofília engem is foglalkoztat. Mi lenne, ha egy csinos fiatal nő erőszakot követne el rajtam? ;-))

Viccen kívül: Tárgyilagosan be kell vallanom, hogy a mózesi törvények még ma is helytállóak lennének. Ha valaki veszi a fáradságot és elolvassa az Ószövetségből pl. a Leviták 11 - 18. könyvét, meglepő modern dolgokat talál.
Sanya1977
2009. augusztus 15. 19:37
Szép kis összefoglaló. A fetish alá viszont sok-sok mindent sorolnak. Az elterjedt az, hogy minden olyan szexuális érintkezés, amely bármilyen (nem kifejezetten szexuális) segédezköz, használati tárgy és főként öltözék (bőrszerkó, uniformis, apáca jelmez, és a többi) célirányos felhasználásával jön létre, mind ide sorolható. De az okosok azt mondják, ha mindenki magába nézne őszintén -nem álszenteskedve- akkor ilyet talána magában. Bizonyos tekintetben az is fetish.nek tekinthető tehát ha valaki -és ki ne- egy szexi fehérneműs csajra begerjed.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását